Újabb orosz győzelem, közel a világcsúcs

Budapest, 2017. július 18. A győztes orosz csapat a 17. vizes világbajnokság szinkronúszásának technikai döntőjében a Városligetben 2017. július 18-án. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően Oroszország csapata nyerte a szinkronúszás csapatversenyének technikai programját. Egyelőre csak egyetlen szám volt, ahol nem orosz nyakba került az arany a Városligetben, ráadásul egyre jobb és jobb produkciókat láthatunk tőlük. Eddig is csak orosz versenyző, páros, vagy csapat tudott 95 pont fölé kerülni, kedd délelőtt azonban a technikai csapatuk még a 96 pontot is túlszárnyalta.
Vágólapra másolva!

Beköszöntött a kánikula, ez pedig a Városligetben is érezhető volt a délelőtt folyamán. Mindenki igyekezett árnyékba húzódni, előkerültek a sapkák és a napernyők is, de a versenyzőket egyáltalán nem zavarta a hőség. A 12 döntős csapat egytől egyik gyönyörű kűrt mutatott be, érezhető volt, hogy óriási csata lesz a dobogóért, talán csak az oroszok lógtak ki a mezőnyből - felfelé.

Még úgy is, hogy a már két vb-címet szerző Kolesznyicsenko és a vele párosban nyertes Packevics nem is tagja a csapatnak.

Ott volt viszont az ukránoknál Anna Volosina és Jelzaveta Jahno, előbbi kettő, utóbbi egy bronzérmet nyert itt Budapesten. A spanyolok is számíthattak az egyéni ezüstérmes Ona Carbonellre. Végül azonban egyik csapat sem állhatott dobogóra, ugyanis megtört a japán átok, akik több negyedik hely után végre felállhattak a dobogóra és megszerezték a bronzérmet, 93,1590-es eredménnyel, alig egy ponttal megelőzve az ukránokat. Inui Jukiko szerint ez most lendületet adhat nekik a vb további számaira, hiszen lekerült a nyomás róluk és megvan az első érmük.

Egy dobogó, amin mindenki boldog Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kína ismét egy ezüsttel gazdagodott a párosverseny után, még úgy is, hogy az ott második Csiang-ikrek szintén nem úsztak ma. Pontszámuk 94,2165, közelítenek tehát a 95 ponthoz, amivel esélyük lehetett volna az oroszok ellen.

De nem itt. Vlada Csigirjeváékra kűrjére nem volt ellenszer.

96,0109-es értékük már csak alig egy pontra van a világcsúcstól, ami szintén az ő nevükhöz fűződik.

Abba pedig egyenesen félelmetes belegondolni, hogy ez a csapat a riói olimpia óta nagyon sok változáson és személycserén esett át, az újaknak pedig kevesebb, mint egy évük volt felkészülni. Csigirjeva arra kérdésre, hogy hol van a határuk, nagyon frappánsan válaszolt:

Ezek után csak tippelni lehet, hogy a szabadprogramban hány pontot fognak szerezni. A világrekord 99,1333, az embernek valahogy mégis az az érzése, hogy ez is veszélyben lehet.