Víz alatti támadások, hatalmas pofonok - egy hetedik hely története

FINA2017, Vizes VB, Balatonfüred, Nyíltvizi úszás férfi 5km
Vágólapra másolva!
Bizakodva vártuk a szombati nyíltvízi úszás 5 kilométeres döntőjét, ahol két magyar, Papp Márk és Rasovszky Kristóf is a Balatonba ugrott. Utóbbi úszónkat ráadásul a közvélemény és a szakma is éremesélyesként tartotta számon. Bár a dobogós helyezés most nem jött össze, nincs miért szégyenkeznie a 20 éves sportolónak.
Vágólapra másolva!

Bár az időjárási előrejelzések alapján félő volt, hogy nem csak az úszók, hanem a nézők is vizesek lesznek, a beharangozott eső szerencsére elmaradt. Mondhatni, tökéletes idő fogadta szombat délelőtt a versenyzőket és a szurkolókat a

2017-es úszó vb nyíltvízi úszószámainak helyet adó Balatonfüreden,

ahol bár egybefüggő felhőzet borította az eget, a napsugarak mégis gyakran törtek utat maguknak a takaró mögül.

Papp Márk és Rasovszky Kristóf a Balaton vizében Fotó: Mudra László - Origo

A szervezők nem beszéltek mellé, amikor a kiemelt biztonságról nyilatkoztak. A Tagore sétányon a rendőri jelenlétet ugyanis a TEK kommandósai nyomatékosították. Az újságírótribünre való bejutás a Liszt Ferenc repülőtérre történő módon zajlott; fémdetektoros kapu és a csomagokat vizslató röntgenmonitor segítette a biztonságiak munkáját abban, hogy tiltott eszköz még véletlenül se jusson be a nyíltvízi úszás helyszínére.

A közönség a füredi kikötőben drukkolt a két magyarnak Fotó: Mudra László - Origo

A kalandvágytól vezérelve nem siettem a média tribünre, pontosabban elnéztem egy bejáratot. Így lehetőségem volt megfigyelni a bemelegítő versenyzőket, valamint a hosszútávúszók szövetségi kaptányával, Gellért Gáborral is válthattam pár szót.

Papp Márk hosszútávúszó melegít Balatonfüreden Forrás: Origo

"Bizakodom a versenyt illetően,

Rasovszky akár a dobogóra is odaérhet, de azon sem lepődnék meg, ha Papp is az élmezőnyben végezne – árulta el a kapitány néhány perccel a rajt pillanatai előtt.

A FINA elnöke, Julio C. Maglione személyesen nyitotta meg a balatonfüredi helyszínt, Gyárfás Tamás alelnökkel egyetemben, rajtuk kívül is voltak azonban prominens vendégei a döntőnek, például a londoni olimpián 10 kilométeren aranyérmet nyerő Risztov Éva.

A FINA uruguayi elnöke, Julio Maglione (középen) árgus szemekkel figyelte az eseményeket Fotó: Mudra László - Origo

A startpisztoly eldördülését és a megmérettetést már a helyemről figyeltem, onnan drukkoltam a magyaroknak

a zsúfolásig megtelt, 1500 férőhelyes tribünön helyet foglaló drukkerekkel egyetemben.

Bár sokáig bizakodtunk, hogy a végig az élmezőnyben úszó Rasovszky valóban odaérhet az első háromba, a hajrában egy nagyobb boly beérte és végül ötödikként csapott a célba – aztán a vegyes zónában az újságíró kollégáktól értesült, hogy sajnos a hivatalos eredmény alapján hetedikként zárt.

"Az ötödik helynek örültem, bár titkon nyilván abban is reménykedtem, hogy érmet is nyerhetek, főleg hogy sokáig dobogós helyen úsztam. A hetedik hely azért már kissé csalódás, mert

Rasovszky nagy küzdelmet vívott a vízben Fotó: Mudra László - Origo

Sokáig úgy tűnt, meg is lehet a dobogó, az utolsó pár száz méteren azonban összezsúfolódott a mezőny, mi történt?

Félszemmel figyeltem is mellettünk hajózó zsűrit, nem zárnak-e ki minket, nem lett volna meglepő. Szerencsére ez nem történt meg, a mezőny viszont utolért minket, így a végén sokkal zsúfoltabb lett a befutó. Végezhettem volna előrébb, de sokkal hátrébb is, összességében úgy érzem, a maximumot úsztam ki magamból.

Sikerült az előzetesen eltervezett taktikát megvalósítani?

Nagyjából igen, bár mindig az aktuális helyzet határozza meg, hogy éppen hogy ússzak. Az utolsó félkörig abszolút jó volt a tempó, ott aztán elég kemény lett a helyzet, főleg a célegyenesben.

Az utolsó pillanatok, amikor őrült harc ment a vízben Fotó: Mudra László - Origo

Hogyan tovább? Legközelebb kedden, 10 kilométeren ugrik majd vízbe.

Délután még vélhetően úszunk egy levezetőt, aztán pihenés, de holnaptól már száz százalékkal a következő számra koncentrálok. Mint mondtam, szeretnék valamelyik versenyben az első hatban végezni, ez most csak félig sikerült, remélem a következő megmérettetések valamelyikén összejön.

Veszprémiként duplán hazai pályát jelentett a Balaton?

Szenzációs, az első pillanattól kezdve éreztem a biztatást,

Papp Márk is jól kezdett, hiszen az első kilométereken még a tíz közelében volt, végül azonban 62 induló közül a 31. helyen zárt.

Kőkemény küzdelem, látványos verseny Fotó: Mudra László - Origo

"Rosszabbul teljesítettem, mint a kazanyi világbajnokságon, pedig az ottani 13. helyet szerettem volna most túlszárnyalni. Sajnos nem voltam 100 százalékos állapotban és nem is a felkészülésem, hanem az azt megelőz két sérülésem miatt.

Innentől az a cél, hogy jövőre, valamint a következő években ebből a hullámvölgyből, aminél remélhetőleg már nem lesz mélyebb, visszajöjjek."

Balatoni életkép a hosszútávúszás vb-küzdelmeiből Fotó: Mudra László - Origo

Balatonfüreden vasárnap is érdemes lesz követni az eseményeket. A női 10 km-es versenyszámban Olasz Anna és Sömenek Onon Kata ugrik a Balatonba.