Víz alatti dzsúdózással drukkolnak a magyaroknak

dzsúdó a víz alatt, dzsúdó világbajnokság, vizes vb
Vágólapra másolva!
Két k​isfilmmel drukkolnak a budapesti vizes világbajnokság versenyzőinek a magyar dzsúdósok.
Vágólapra másolva!

A videók​ apropója, hogy néhány hét múlva szintén Budapesten rendezik a dzsúdó-világbajnokságot, a cselgáncsozók tehát pontosan átérzik, mennyire izgulhatnak most a sportolók

Két sztárdzsúdós, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél, valamint a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián

dzsúdóruhában mutat be néhány alapfogást a víz alatt.

A klasszis sportolókkal tartott Jugoggy, a dzsúdós magyar vizsla, a dzsúdó-világbajnokság kabalája, aki már a 2013-as, nagy sikerű budapesti dzsúdó Európa-bajnokságon is részt vett.

Joó Abigél és Tóth Krisztián dzsúdóruhában a medencében Forrás: Bognár Szilvi

A két dzsúdós mégsem cserélné le a tatamit a medencére, mert az orruk mindig tele megy vízzel

- mondták nevetve.

A vízi felvételek elkészítéséhez a szakértői stáb speciális kamerákat és felszerelést használt, az első​ videót a dzsúdó-vb hivatalos Facebook-oldalán tették közzé​, a második pedig néhány nappal később érkezik.​

A dzsúdó világbajnokságot augusztus 28. és szeptember 3. között, a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.