Sós Csaba: Hosszú Katinka a vb közben is meggondolhatja magát

Sós Csaba
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya is csiszolatlan gyémántnak látja
Vágólapra másolva!
Már csak a nevezések vannak hátra, a Magyar Úszószövetség elnöksége ugyanis rábólintott arra a javaslatra, amelyet az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba terjesztett elő a budapesti világbajnokság magyar indulóiról. Sós az Origónak azt is elmondta, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka akár a világbajnokság közben is módosíthat saját programján.
Vágólapra másolva!

A hazai közönség éremesőt remél úszóinktól, a kapitány mit vár a sportolóktól?

Ez egy világbajnokság, itt Tunéziától kezdve, Írországon át egészen Új-Zélandig vannak olimpiai bajnokok, az úszást mindenhol komolyan veszik, így nagyon kiélezett, szoros csaták várhatók. Ettől függetlenül van okunk a bizakodásra,

Az ifjúsági Eb-n és az országos bajnokságon remeklő fiatal tehetségek közül berobbanhat valaki az úszás elit világába?

Három fiatal már most kiemelkedik a mezőnyből, Késely Ajna, Milák Kristóf és Németh Nándor, de szerencsére rajtuk kívül is vannak nagy tehetségeink. Mindig azt a példát hozom viszont, hogy a súlycsoportos sportágakban az azonos méretű ifit sem engedik össze a felnőttekkel, mert a rutinos a fiatalt kiklopfolja. Nekünk is vigyáznunk kell a fiatalokra, mert bajnokokat akarunk nevelni, ennek pedig megvan a metódusa. Nem akarjuk olyan helyzetbe hozni őket, hogy pofozógépek legyenek, ezt mindenképpen figyelembe vettük a nevezéseknél.

Sós Csaba tíz magyar érmet remél a budapesti világbajnokságon Forrás: MTI/Soós Lajos

A jelenkor nagy magyar úszói egyébként mennyire töltenek be mentor szerepet a fiatal vetélytársaknál?

Nem igazán, hiszen nekik nem is ez a feladatuk, hanem, hogy a fiatalok útjába álljanak. Az úszásnál is igaz, ami az ökölvívásnál, nevezetesen, hogy a címvédőt kell kiütni ahhoz, hogy valaki a helyére üljön.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy megvan a válogatott végleges névsora és hogy pontosan ki, milyen számban áll rajtkőre. Mikor kerül nyilvánosság elé a lista?

Formailag ennek megvan a menete; én javaslatot teszek az elnökségnek, azt ők szakmailag nem igazán kérdőjelezik meg és jóváhagyják, a szövetség pedig elintézi a nevezéseket. Elvileg már csak az utóbbi van hátra, így napokon belül elérhetőek lesznek az adatok. Elöljáróban annyit elárulhatok, mind a 42 versenyszámban lesz magyar induló és az összes váltószámban is érdekeltek leszünk.

Mi a helyzet Hosszú Katinkával? Az ő személye egyszerűen megkerülhetetlen.

Tudjuk, hogy milyen számokba nevez, azzal együtt az elmúlt évek eredményei alapján, és mint a világ legjobb női úszójának,

Én arra kértem őt, hogy úgy állítsa össze a programját, hogy minél több aranyérmet nyerjen magának és az országnak.

Gyurta Dániel szereplése is sokakat foglalkoztat, mit gondol a kapitány, felérhet újra a csúcsra London olimpiai bajnoka?

Ez egy nagy kérdés, hiszen edzőt és technikát is váltott, ráadásul a tavalyi év nem sikerült neki. Közel van a harminchoz, a 200 mell pedig egyébként is egy bizonytalan versenyszám, ott sokáig nagyon nehéz fennmaradni a csúcson, neki mégis sikerült.

Nem tagadom, számomra is hatalmas kérdőjel, hogy mire lesz képes,

de mérhetetlenül szeretjük, olyan egyéniség, akinek az ember csak jót kíván.

Világbajnokság, Budapest, kell ennél nagyobb motiváció egy magyar úszó számára?

Aligha, a környezet, a létesítmény egyszerűen varázslatos, aki csak mellékszereplő lesz, annak is ez egy életre szóló élményt garantál majd. És akkor a szurkolókról még nem is beszéltünk, tényleg nem udvariasságból mondom, de a magyar közönség valami olyat tud, amit más nem és ezt a külföldiek is mondják nekünk.