Csercseszov szerint megtették, amit megkövetelt a haza

fbl Horizontal
Csercseszov már Putyinnal is beszélt
Vágólapra másolva!
Sztanyiszlav Csercseszov, a világbajnokság negyeddöntőjében kiesett házigazda orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, hogy emelt fővel búcsúzhatnak.
Vágólapra másolva!

A horvátokkal szemben tizenegyespárbajban elbukott negyeddöntőt követően a szakember azt mondta: bár előzetesen semmi esélyük nem volt a vb-győzelemre, mégis rendkívül csalódottak, hogy nem sikerült bejutniuk a torna legjobb négy csapata közé. "De így is meg tudtuk mutatni a csapatunk erejét" - tette hozzá a kapitány.

Csercseszov hangsúlyozta, a horvátok elleni mérkőzés előtt és után is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki gratulált neki a "nagyon jó mérkőzéshez". "Azt mondta, hogy tartsuk nyitva a szemünket, és tegyük meg a következő lépéseket" - utalt a politikus a válogatott jövőjére és fejlődésére. Csercseszov kiemelte: az orosz emberek nemcsak egyszerűen bíztak a válogatottban, hanem "szerelmesek lettek" a csapatba.

Csercseszov már Putyinnal is beszélt Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Zlatko Dalic, a horvátok kapitánya a továbbjutást követően előbb saját játékosainak gratulált, majd az orosz csapatnak is, amely elmondása szerint "nagyot küzdött". "Nem volt szép mérkőzés, ez harc volt, csata ez elődöntőért. Szerencsénk volt" - nyilatkozta Dalic. Elárulta: annyira a mérkőzésre koncentrált, hogy csak Ivan Rakitic továbbjutást jelentő utolsó sikeres horvát tizenegyesét követően engedte szabadjára az érzelmeit. "Nem sírok gyakran, de most jó okom volt rá: Horvátország vb-elődöntős! Ez nagy siker és nagyszerű eredmény" - mondta a kapitány.

Az Anglia elleni elődöntővel kapcsolatban közölte: természetesen hagytak maguknak erőt a folytatásra is, mert nem áll szándékukban megállni, ha már eddig eljutottak. "Két mérkőzés vár még ránk, megpróbáljuk a legjobb teljesítményünket nyújtani. Mindenesetre nagyon motiváltak vagyunk" - hangsúlyozta Dalic.

Zlatko Dalic Forrás: PHOTOSPORT/ANDRES PINA/PHOTOSPORT/Andres Pina/Photosport

Az összecsapás legjobb játékosának a horvátok középpályását, Luka Modricot választották, aki a szintén tizenegyespárbajban megnyert nyolcaddöntőre is utalva azt mondta: szombaton újabb dráma várt a horvát válogatottra. "Az első félidőben nem játszottunk jól, nem tudtuk úgy irányítani a játékot, ahogyan szerettük volna" - fogalmazott Modric. Hozzátette: a folytatásban már jobban teljesítettek, de nem tudták lezárni a találkozót még a tizenegyespárbaj előtt. "Viszont ismét megmutattuk, hogy van tartás a csapatban. Elődöntősök vagyunk, elég időnk van a felkészülésre és a feltöltődésre" - mondta Modric.

A Horvátország-Anglia vb-elődöntőt szerdán 20 órától Moszkvában, a Luzsnyiki Stadionban rendezik meg, egy nappal a szentpétervári Franciaország-Belgium összecsapást követően.