A Juventusnak Cristiano Ronaldo egóját is meg kellene vennie

fbl Horizontal
Belekezd egy új kihívásba a portugál zseni?
Vágólapra másolva!
Miután a portugál válogatott kiesett Uruguay ellen a világbajnokság nyolcaddöntőjében, újra Cristiano Ronaldo az átigazolási piac egyik legnagyobb témája.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb hírek szerint a Juventus lehet a befutó a portugálért, de még nagyon sok a nyitott kérdés.

Fabrizio Romano, egy jól értesült olasz újságíró foglalta össze, hogy is áll most az ügy.

Az első és legfontosabb, hogy Cristiano Ronaldo nyitott lenne a váltásra, hiszen egy komoly presztizsű csapatnál lehetne újra szupersztár, kipróbálhatná magát egy új bajnokságban, és talán az olasz lenne az a liga, ahol már közelebb a negyvenhez is simán ki tudna tűnni a portugál.

Belekezd egy új kihívásba a portugál zseni? Forrás: AFP/Benjamin Cremel

A legfontosabb kérdés az, hogy a torinói klub képes-e annyit áldozni Ronaldóra, amennyiért ő hajlandó váltani, illetve visszajön-e ez a pénz valaha.

A játékos tudását nézve nagyon nem tud mellélőni a Juve, és egy igen komoly brand is érkezne a portugállal a Serie A-ba. CR szerződésében irreális kivásárlási ár található, de ha 100-120 millió euróért megválna tőle a Real Madrid, akkor még nyerhet is az ügyön az olasz bajnok, miközben a madridiak Kylian Mbappé megvásárlásába forgathatják az összeget.

A vételár talán hamar visszahozná magát mezeladásokból, és a Ronaldóval együtt érkező egyéb szponzori pénzekből és a közvetítési díjakból.

A kérdés, mennyiért jönne Ronaldo?

A portugál most évi 21 millió eurót keres Madridban, de az egója nehezen viseli, hogy Messi és Neymar is 30-at kap Barcelonában, illetve Párizsban.

Eközben a Juventusnál most hétmillió euró körül van a csúcs, ennyit keres Paolo Dybala is. A transzfer a jelenlegi állás szerint azon áll vagy bukik, hogy a Juventus képes, illetve hajlandó lesz-e kifizetni az ötszörös aranylabdás csillagászati fizetését.

(A tippet köszönjük a Hajszárító blognak.)