Hat focilegenda a FIFA vb-elemző csoportjában

Alessandro Nesta, világbajnok olasz focista
Alessandro Nesta, világbajnok olasz focista
Vágólapra másolva!
Hat futballnagyság tevékenykedik majd az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai elemző csoportjában (TSG), amely elismerések odaítélése mellett összegzi a tapasztalatokat és a legújabb tendenciákat.
Vágólapra másolva!

A szakértőkből álló elemző testület létrehozásának ötlete 1965-re nyúlik vissza, s első alkalommal az 1966-os angliai vb-n már működött is ilyen csoport.

Ezúttal a brazil Carlos Alberto Parreira, a nigériai Emmanuel Amunike, a szerb Bora Milutinovic, az olasz Alessandro Nesta, a skót Andy Roxburgh és a holland Marco van Basten készíthet összefoglalót.

Perreira, az 1994-ben világbajnok brazil válogatott szövetségi kapitánya, aki Milutinoviccsal együtt a legtöbb ország - szám szerint öt - válogatottját irányította vb-ken, úgy fogalmazott:

Hozzátette, szilárd válogatottakra számít, rendszerint sok játékossal a labda mögött, akik igyekeznek leszűkíteni a tereket, majd lendületesen támadnak.

Carlos Alberto Parreira, az 1994-es világbajnok brazil csapat szövetségi kapitánya Forrás: AFP/Gabriel Bouys

A brazil szakember abban a tekintetben megelőzi Milutinovicot, hogy ő hat vb-n volt szövetségi kapitány, mivel Brazíliát kétszer irányította.

A TSG feladatai közé tartozik - amint az a FIFA hírlevelében olvasható - a legjobb játékosok, legjobb góllövők, a legjobb kapus, illetve az 1997. január 1-je után született legjobb fiatal futballista megnevezése, kiválasztása, illetve a fair play-díj odaítélése az arra érdemes válogatottnak.

A testület a világbajnokság után részletes statisztikákkal ellátott, átfogó technikai jelentést készít, melyet megkapnak majd a FIFA tagszövetségei.