Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Szép dolog úgynevezett nagy csapatoknak szurkolni a focivébén, angol, német, spanyol vagy brazil mezben feszíteni, amíg ki nem esnek kis kedvenceink (kivéve a németeket, mert ők nem szoktak, bár épp most nehéz helyzetben vannak, mert Mexikó elverte őket). De ennél is sokkal szebb dolog kiválasztani egy kis csapatot a mezőnyből - amire a 32 csapatos vb bőven kínál lehetőséget - és őszintén szorítani nekik minden egyes pontért, gólért. Igaz, a kiscsapatok közül eddig csak Irán vitt véghez hőstettet, mert 1-0-ra verte Marokkót. Izland? Őket nem mernénk kiscsapatnak nevezni.
Azok számára, akik ez utóbbi metódus alapján ülnek neki a focivébének június 19-én, azaz ma jött el a Kánaán, amikor egyetlen gigász sem veszi fel a munkát, helyettük jönnek a sokszor szürkének és unalmasnak titulált kicsik, hogy megmutassák, miről is szól ez az egy hónap valójában. Lássuk akkor ennek a csodálatos napnak a csodálatos programját!
Ez a kedd a csoportkör első fordulójának utolsó, egyben második fordulójának első napja. Szerencsére nem sokáig váratnak bennünket, mert 15 órakor - még komondani is pompás érzés - Szaranszkban egymásnak ugrik Kolumbia és Japán. Eleve hálával telt szívvel kell gondoljunk a FIFA-ra, amiért, ha csak a tévé előtt ülve is, de eljuthatunk Mordovia 300 ezres fővárosába, melynek címerében egy vörös róka menekül a nyilak elől, és, amely éppen egy héttel korábban ünnepelte a város napját.
A két csapat pedig már önmagában megér(ne) egy jó kis kirándulást. Két stílus, két filozófia összecsapása.
A gyilkos ösztönnel kevert játékos dél-amerikai és a fegyelmezett, kiapadhatatlan küzdőszellemű távol-keleti csapat meccsén egy percig sem fogunk unatkozni.
Mindketten az első pontjaikért hajtanak, így szó sem lehet idétlen taktikázásról, kivárásra játszásról. És azt írtuk volna, hogy ezen a napon nem lesznek sztárok?
Máris hamut szórunk a fejünkre! A dél-amerikai keretben ott lesz a Bayern München sztárja, az előző világbajnokság legnagyobb gólját vágó James Rodríguez, a remek Carlos Bacca és Juan Cuadrado, valamint a nem is olyan régen még náluk sokkal remekebb Radamel Falcao, és még egy csomó ismerős név (Yerry Mina, Cristián Zapata, Davinsón Sánchez). És lehet egy olyan csapatot nem imádni, amelynek első külföldi szövetségi kapitányát Fernando Paternosternek hívták? Na, ugye!
A túloldalon sorakozó kék szamurájok is kedves ismerőseink, akik 1998 óta minden vébén ott vannak, harcolnak, néha továbbjutnak, de többnyire inkább kiesnek a csoportkör végén - ezt viszont mindig emelt fővel teszik. És, aki kicsit is érti ennek a játéknak a lényegét, az hittel vallja, hogy
a Sakai, Honda, Okazaki, Kagawa tengelynél nincs jobb a mezőnyben.
Ugye nem kell senkit emlékeztetnünk, hogy négy évvel ezelőtt a két csapat ötgólos meccset játszott a vb-n?
De siessünk, mert 18 órára már Moszkvában kell lennünk, hogy le ne maradjunk kedvenc európai csapatunk korábbi kedvenc afrikai csapatunk elleni meccséről! Lengyel barátaink végre újra ott vannak a vébén,
és majd megmutatják, hogy Boniek és Lato után is van élet a mazuriai síkon.
Az írott sajtó munkatársainak nagy kedvencei ők, a kapuban Szczesnyvel, a védelemben Piszczekkel és Jedrzejczykkel, a középpályán Blaszczykowskiwal, a csatársorban pedig a gólokból kifogyhatatlan Lewandowskival.
Miután a mieink ezúttal sem jutottak ki a vébére, adja magát a választás, hogy a lengyelek legyenek a „mieink”. Márpedig a „mieink” meccsét soha nem hagyjuk ki!
Főleg akkor nem, ha Szenegál az ellenfél. Teranga oroszlánjai (úristen, ez milyen jól hangzik) eddig egyszer, 2002-ben jutottak ki a vébére, de akkor megmutatták, milyen a nyugat-afrikai virtus. Ki ne emlékezne rá, hogy kezdésként elkapták a címvédő franciákat, 1-1-et játszottak a dánokkal, majd a vb egyik legszórakoztatóbb meccsén toltak egy 3-3-at Urugayjal. A nyolcaddöntőben hosszabbításban csaptak oda egy nem rossz svéd csapatnak, hogy aztán egy újabb hosszabbításos drámában vérezzenek el Törökország ellen.
A zenebarátok kedvenc csapata Szenegál: afrikai ritmusok könyökre és sípcsontra, azaz igazi csontzene, ahol a szereplők nem kérnek és nem adnak kegyelmet.
A futballhipszterek mellett a futballpunkokra is számíthatnak, ők ugyanis sosem felejtik el, hogy ebben a csapatban játszott minden idők egyik legellenszenvesebb játékosa, El Hadji Diouf is.
A hazai csapatokkal szemben mindig fenntartásaink vannak, de amióta a házigazda 5-0-ra verte Szaúd Arábiát, mi is szerényebbek lettünk. Milyen szimpatikus, hogy még a 34-es bő keretbe is csak három légiós fért be, és, hogy egyetlen játékost sem tudunk fejből mondani ebből a keretből, csak azt az Akinfejevet, aki még csak 32 éves, mégis úgy érezzük, hogy már az 1988-as Eb-n is ő várta Van Basten bombáját.
A túloldalon pedig a vébékre 1990 után visszatérő Egyiptom vár rájuk, amely az első fordulóban 1-0-ra kikapott Uruguaytól. Mellettük szól ahogy kijutottak, utolsó másodpercben bevágni egy büntető 120 ezer hazai szurkoló előtt, egy nemzetet juttatva a szívkórházba, csakis a legnagyobbak sajátja.
Ugye, lemondta már a mára tervezett programjait?
