Joachim Löw visszaszólt a megsértődött német csatárnak

HORIZONTAL fbl
Joachim Löw és Sandro Wagner egy éve még jóban voltak
Vágólapra másolva!
Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya kihirdette világbajnoki keretét, amiben nem szerepelt a Bayern München csatára, Sandro Wagner, aki nem is leplezte csalódottságát, rögtön le is mondta a válogatottságot.
Vágólapra másolva!

Joachim Löw szerint Wagner tette komoly kritika azok felé, akik a válogatottban játszanak, hiszen az állandó kerettagokat, a csapat vezéreit komplett idiótáknak állítja be.

„Mindezek mellett megértem a csalódottságát, de nem igaz az, hogy olyanok vannak a keretben, akik nem osztják meg a véleményüket. Aki ismer minket, az tudja, hogy elvárjuk azt, hogy a játékosok beszéljenek, elmondják az álláspontjukat, őszintén viselkedjenek" – mondta Löw a Bildnek.

Joachim Löw és Sandro Wagner egy éve még jóban voltak Forrás: AFP/Christof Stache

"Számomra egyértelmű, hogy nem illek bele az edző elképzeléseibe, mivel mindig nyitott, őszinte és közvetlen vagyok" – mondta Wagner a kerethirdetés után és lemondta a válogatottságot.

Az esetről Wagner klubedzője, a még a Bayern München trénereként dolgozó Jupp Heynckes is elmondta a véleményét. Szerinte a csatár túl érzelmesen reagált a történtekre.

„Szerintem másképp kellett volna döntenie, de ez az ő személyes döntése, tiszteletben kell tartanunk. Teljesen elkötelezett volt az egész szezonban, az edzésekre ő érkezett elsőként. Két álma volt: visszatérni a nevelőegyesületéhez és remek játékosok között szerepelni. Ezeket elérte, de nagy álma világbajnokságon is szerepelni" – mondta Heynckes.