Kimaradt a portugálok vb-keretéből az Európa-bajnokság hőse

Cristiano Ronaldo, Portugália
A portugál válogatott Eb-címvédőként érkezik a világbajnokságra
Vágólapra másolva!
Eder, a két évvel ezelőtti Európa-bajnoki döntő nyerőembere nem szerepel a portugál labdarúgó-válogatott 23 fős világbajnoki keretében.
Vágólapra másolva!

Fernando Santos hétfőn kihirdetett bő keretének még tagja volt a Lokomotiv Moszkva csatára, aki a 2016-os portugál-francia finálé hosszabbításában győztes gólt szerzett, de a csütörtök este a portugál szövetség honlapján nyilvánosságra hozott névsorba nem került be.

Szintén kikerült a keretből az FC Barcelona két játékosa, Nelson Semedo és André Gomes, illetve az Internazionale hátvédje, Joao Cancelo,

valamint az Európa-bajnokság legjobb fiatal játékosának megválasztott Renato Sanches már a bő keretben sem szerepelt.

A portugál válogatott Eb-címvédőként érkezik a világbajnokságra Forrás: NurPhoto/Guo Yong/Xinhua/Photoshot/NurPhoto/Guo Yong

A 23-as névsorban természetesen ott van a Real Madrid ötszörös aranylabdása, Cristiano Ronaldo.

A portugálok a világbajnokság előtt Tunézia, Belgium és Algéria csapatával játszanak felkészülési mérkőzést, a június 14-én kezdődő oroszországi tornán pedig a spanyol, a marokkói és az iráni együttessel mérkőznek meg a csoportkörben.

A portugálok 23 fős vb-kerete:
Kapusok: Anthony Lopes (Olympique Lyon), Beto (Göztepe SK), Rui Patrício (Sporting CP)
Védők: Bruno Alves (Rangers), Cédric Soares (Southampton), José Fonte (Talien Jifang), Mário Rui (Napoli), Pepe (Besiktas), Raphael Guerreiro (Borussia Dortmund), Ricardo Pereira (FC Porto), Rúben Dias (Benfica)
Középpályások: Adrien Silva (Leicester City), Bruno Fernandes (Sporting CP), Joao Mário (West Ham United), Joao Moutinho (Monaco), Manuel Fernandes (Lokomotiv Moszkva), William Carvalho (Sporting CP)
Támadók: André Silva (AC Milan), Bernardo Silva (Manchester City), Cristiano Ronaldo (Real Madrid), Gelson Martins (Sporting CP), Goncalo Guedes (Valencia CF), Ricardo Quaresma (Besiktas)