Dél-Korea egy félidőn át nem találta a kaput

OPTA stat KOR-ALG 2-4
Vágólapra másolva!
Algéria nagyon megnyomta az első félidőt Dél-Korea ellen, és hiába kapcsoltak rá az ázsiaiak a szünet után, ez már késő volt.
Vágólapra másolva!

Algéria nagyon agresszívan kezdte a meccset, az egész első félidőben a kapujához szegezte Dél-Koreát, amely kapura lövés nélkül zárta az első felvonást. Algéria viszont az első 45+2 percben összesen tízszer próbálkozott, és igaz, hogy ezek közül csak kettő találta el a kaput, de mindkettőből gól lett.

Dél-Korea a második félidőben rájött, hogy vb-meccset játszik, és rákapcsolt, így végül sikerült kozmetikázni a statisztikán, de az afrikaiak így is kétszer annyit lőttek. Dél-Korea valamivel többet birtokolta a labdát, és sokat használta a széleket, öttel több beadással operáltak, mint az algériaiak.

Forrás: Origo

Az Algéria első gólját szerző Iszlam Szlimani egy gólpasszt is kiosztott, nem véletlen, hogy őt választották a meccs emberének. Szlimani eggyel többször volt játékban, mint az első koreai gólszerző, Szon Hung Ming, aki azonban jobb hatásfokkal játszotta meg a társakat. Szon öttel több párharcot nyert meg, Szlimani viszont erősebb volt a helyzetek kidolgozásában.

Forrás: Origo