Dzsudzsák, 8-1 és az esélytelen hollandok

Fociláz az amszterdami repülőtéren
Vágólapra másolva!
Egy 455 fős, emeletes repülőgéppel érkezett meg több mint félnapos utazás után a brazíliai focivébére az Origo tudósítója és fotósa. A gépen mindenre volt idő, arra is, hogy egy holland világkalandor elmesélje, hogy mit gondol a 8-1-ről, Dzsudzsák Balázsról, Budapestről, és azt is elárulta, hogy szerinte nem Hollandia nyeri a világbajnokságot.
Vágólapra másolva!

Szombat, hajnali fél 3, minden bepakolva. Legalábbis azt hiszem, de nyilván majd kint kiderül, hogy hiába az egy hete elkezdett lista írása, hiába a gondos barátnő segítsége, valami fontosat otthon hagytam. Hatkor indul a repülő, még egy órát tudok aludni, ledőlök egy kicsit. Felesleges, csak forgolódom. Az úticél Brazília, a focivébé, aligha van ember, akit ez a kettőség nem hoz lázba, főleg, ha először indul Dél-Amerikába és először készül a világ második legnagyobb sporteseményére.

Időben érkezik a taxi, ezúttal dugó sincs, hiába követtek el mindent azzal, hogy feltúrták az egész Hungária körutat, szombaton hajnalban maximum az átmulatott pesti éjszakából taxizgatnak haza az emberek, így időben kiérek a repülőtérre is. A poggyászfóliázónál csak egy pár van előttem, ez is sima, és bár a check-innél a fotós kollégám cuccára húzzák a szájukat (kétszer olyan nehéz a kézi poggyásza, mint amennyi lehetne), de egy rövid telefon után ez is megoldódik.

A felszállás gond nélküli, az út Amszterdamig légörvény-, a landolás a hatalmas holland repülőtéren zökkenőmentes. Két óránk van a Sao Pauló-i csatlakozásig, a kisebb falu méretű amszterdami reptéren mire átérünk a mi kapunkig, lassan el is telik az a két óra. Közben persze itt is óriási fociláz van, a különböző holland tulipánkülönlegességeket focilabdákkal díszítve árulják, narancssárga holland válogatott mezek és melegítők köszönnek ránk a kirakatokból és ajándékokért lehet kapura rúgni. Mi is próbálkozunk, de a szivacslabdával úgy lehet pontosan lőni, mint a búcsúban a céllövöldében az elállított légpuskákkal.

Fociláz az amszterdami repülőtéren Forrás: Fotó: Mudra László/Fotó: Mudra László

Meglátjuk a gépünket. „Nem is olyan nagy” – állapítjuk meg, de ahogy közeledünk felé, és látjuk, hogy elágazik az út (az egyiken a repülő alsó szintjére, a másikon az emeletére lehet menni), kezd megváltozni a véleményünk. A gép hatalmas. Az egyik stewardess azt mondja, 455 személyes, de most nincs teltház, „csak” 450 utas van. Mint a ruszlik az üvegben, olyan szorosan ülnek az emberek.

Szerencsém van, az öt szabad hely közül pont mellettem van az egyik. Nem lesz gond, így simán kibírom az utat. A fejtámlákba épített számítógépeken van minden, ami az idő eltöltéséhez kell, játék, zene, film, olvasnivaló. Több mint 12 óra az út, abba belefér három-négy film, elolvasom végre a Lance Armstrongról szóló könyvet, erre a két hobbimra úgysem nagyon volt időm mostanában. Kapunk takarót és párnát, ráadásul az egyik oldalamon nem is ül senki, így bármikor tudok aludni egyet, a stewardessek pedig közben hozzák az ételt és az italt, pazar út lesz.

A gépünk Forrás: Fotó: Mudra László/Fotó: Mudra László

„Látom, több szurkoló is van a fedélzeten, az utazás biztonsága érdekében kérem, hogy ne igyanak sok alkoholt” – mondja be maga a kapitány, nagy derültséget okozva ezzel. Még ezek is el fognak szórakoztatni az úton, tényleg nem fogok unatkozni.

Próbálom először filmmel lekötni magam, a legújabb mozisikerek és a legnagyobb klasszikusok sorakoznak a rögtönzött videotékában, a Minden odavant választom, Robert Redford elhagyatva küzd egyedül az óceánon. Golden Globe-ra jelölték a legjobb drámai alakítás kategóriában, az egész filmben talán háromszor szólal meg, ugyanennyiszer alszom bele. De a 20 perces gyorsalvásnál többre képtelen vagyok ülő helyzetben. Csodálattal nézem az utastársaimat, akik közül sokan végigülik az utat, nincs dugó a folyosón, mindig szabad a mosdó, egyszerre legalább 400 ember biztosan alszik a 450-ből. Bámulatos, hogy hogyan képesek erre.

Szóba elegyedek az egyetlen szomszédommal, Joord egy ötvenes holland férfi, aki bejárta már az egész világot, megmászta a Kilimandzsárót, körbekirándulta Ugandát, Indiát és Kínát, harmadszor repül Sao Paulóba, ahol a barátainál fog lakni kilenc napig, ezalatt három vb-meccset néz meg, kezdve a Hollandia-Chile találkozóval.

„Szerintem nincs esélyünk megnyerni a vébét” – mondja, kicsit meglepve ezzel. „Valahogy nem olyan jó a csapatunk. Van Gaal nem a legjobbakat válogatta be a keretbe, Van Persie is csak szedi a sárga lapokat, két meccsen kettőt. De hogy ki nyeri a vébét? Fogalmam sincs. Szerintem senki nem tudja megmondani. Két forduló után kiestek a spanyolok és az angolok is, őrült egy vébé ez.”

Meséli, hogy egyszer elbringázott Budapestre, amely az egyik legszebb város, amit valaha látott. Kérdezgetett a magyar gazdaságról, az Origóról, én azonban csak a foci felé terelem a beszélgetést. Elmesélem neki, hogy mérföldkő volt a magyar labdarúgásban, amikor 8-1-re kikaptunk a hollandoktól.

Az emlékezetes 8-1 Forrás: AFP

„Oh, arra emlékszem. Nem láttam a meccset, nem szoktam minden ilyen kis meccset megnézni, de olvastam róla. Egy kicsit csodálkoztam is, hogy ilyen simán nyertünk, de hát tudjuk, hogy most nem azon a szinten van a magyar foci, mint régen. Egy játékost tudok mondani önöktől, Dzsudzsák Balázst, de őt is csak azért, mert játszott a PSV-ben, és többször is gólt rúgott kedvenc csapatomnak, az Ajaxnak” – meséli.

Jöhet a könyv, Armstrong: Egy legenda bukása. Remek sztori, remekül megírva olvastatja magát, fél óránál tovább mégsem bírom egy helyben. Muszáj sétálni egyet így a nyolcadik óra után. Busszal még csak-csak kibír az ember ennyi időt, hiszen többször megáll, szívhat egy kis friss levegőt, megmozgathatja magát, a repülőn bajos lenne kinyitni az ablakot egy kis oxigénért, a széksorok közötti keskeny folyosón pedig még egy karkörzés sem fér bele.

Megvacsorázom, van még két óra az érkezésig. Milyen koncertek közül lehet válogatni? Rolling Stones, Hyde Park, tökéletes, ezzel kihúzom Sao Paulóig. Amint landolunk, a kapitány máris hozza a friss híreket. „Argentína Messi utolsó percben szerzett góljával 1-0-ra verte Iránt, Ghána pedig 2-1-re vezet Németország ellen. Élvezzék a futballt Brazíliában!” – köszön el a holland kapitány.

Ezt látja meg az ember először, amikor kilép a repülőből Sao Paulóban Forrás: Origo

Helyi idő szerint 17 órakor landolunk, öt óra az időeltolódás, itt júniusban tél van, így ugyanolyan sötétben szállunk ki a repülőből, mintha otthon tennénk ezt este 10-kor. Itt nincs akkora vébéláz, mint Amszterdamban volt a repülőtéren, bár az tény, hogy egyből egy vébés óriásplakát köszön ránk, ahogy kilépünk a gépből. Ahogy azonban taxizunk a városba, a reklámok 90 százaléka már a vébéről szól, a brazil válogatott valamelyik tagja tart a kezében egy telefont, esetleg vigyorog valamelyik gyorséttermi láncot promótálva.

Sao Paulo a világ ötödik legnagyobb városa, 11 milliós lakossággal, el is kél tehát a kilencsávos autópálya, amely a városba visz a repülőtérről. Nem egy ferihegyi gyorsforgalmi… A Sao Paulo táblához érve balra a világ egyik legszennyezettebb folyója, a Tiete, jobbra a békásmegyerihez hasonló paneltömbök. Sajnos nem balra fordulunk, a belváros felé, hanem jobbra, és bár a favellákig nem megyünk ki, így sem bizalomgerjesztő, amit a szállodánk utcájában látunk. Lerobbant épületek, rozsdás kapuk, szemét a kapualjakban és kétes kinézetű férfiak. Sötétedés után egyébként sem ajánlatos kimenni, ezért úgy döntünk, a környék felfedezése másnapra marad.