Ronaldo eltűnt a németek ellen

focivébé, németország-portugália
SALVADOR, BRAZIL - JUNE 16: Cristiano Ronaldo of Portugal shows his dejection during the 2014 FIFA World Cup Brazil Group G match between Germany and Portugal at Arena Fonte Nova on June 16, 2014 in Salvador, Brazil. (Photo by Jeff Mitchell - FIFA/FIFA via Getty Images)
Vágólapra másolva!
A statisztikák szerint Müller sem volt nagy szám, de ezt a játékot gólra játsszák.
Vágólapra másolva!

Egy olyan mérkőzésen, ahol az egyik csapat a 12. percben megszerzi a vezetést, aztán a 30.-ban emberelőnybe kerül, nehéz világrengető igazságokat keresni a számok között, sőt, a legtöbb adatot előre meg lehetett tippelni.

Ő is elégedetlen volt Forrás: FIFA via Getty Images/2014 FIFA/Jeff Mitchell - Fifa

Szép eredmény Portugáliától, hogy 60 percet emberhátrányban játszva ugyanannyit lőtt kapura, mint Németország, de jól látszik az is, hogy komoly helyzetet nem sikerült kialakítaniuk, hiszen 13 lövésükből 9 a tizenhatoson kívülről érkezett, miközben a németek 11-szer próbálkoztak a büntetőterületen belülről.

Javarészt ennek köszönhető a pontosságban látható különbség, a németek három lövésből kétszer eltalálták a kaput, miközben a portugálok 50 százaléknál kicsivel pontosabban céloztak, de Manuel Neuernek így is csak négyszer kellett védenie.

Németország-Portugália, 4-0 Forrás: Origo

Ronaldo alig nyert párharcot

Az nem kérdés, hogy Portugália akkor jó, ha Ronaldo jó. A németek ellen a portugálok – nyilván részben a gyors német gól és az emberhátrány miatt – nem voltak jók, amiből az is kiderül, hogy Ronaldónak sem volt valami nagy napja.

Mario Götze vs. Cristiano Ronaldo Forrás: Origo

A két csapat hasonló felállásban játszott, ha összehasonlítjuk Ronaldót a vele azonos poszton játszó Mario Götzével, számokkal is alá tudjuk támasztani a fentieket. A német 10 párharcot nyert szemben Ronaldo kettőjével, és bár többet is veszített nála, Götze 50 százalékban megnyerte a párharcait. Szintén beszédes adat, hogy a német balszélső négy labdát szerzett vissza ellenfelétől, míg Ronaldo egyet sem.

Müller még csak igazán jó sem volt

Bár nem nagyon illik rosszat mondani egy mesterhármast vágó, a helyzeteit tökéletesen kihasználó játékosra, de Thomas Müller játékát a góljai nélkül gyenge közepesre értékelnénk. 71 százalékos passzpontossága toronymagasan a legrosszabb az egész mezőnyben, ráadásul az ellenfél térfelén még rosszabb arányban értek célba a passzai. Nem is mondható, hogy sokat lett volna játékban, csak a cserék és a kapus passzolt kevesebbet Müller 34 átadásánál.

Thomas Müller az OPTA elemzésében Forrás: Origo

De most, hogy centert játszott, ezek a számok semmit nem számítanak. Az annál fontosabb, hogy két helyzetet is kidolgozott saját magának (az egyikből gólt is lőtt), négy lövéséből háromszor eltalálta a kaput, és még egy kulcspasszt is kiosztott társainak. Nem hisszük, hogy bárki a szemére vetné a gyenge passzjátékát. Mi sem tesszük.