Újabb vb-esélyes mutatkozik be

Sead Kolasinac (Bosznia), Sergio Agüero (Argentína), foci, foci-vb
Vágólapra másolva!
Vasárnap megkezdődnek az F csoport küzdelmei is, rögtön a vb egyik esélyese, Argentína mutatkozik be az izgalmas bosnyák válogatott ellen. Az E csoportban tovább folytatódik Európa és Latin-Amerika küzdelme: Franciaország Hondurasszal, Svájc pedig Ecuadorral csap össze. 
Vágólapra másolva!

"A vb-re nem vonatkoznak semmilyen szabályok, törvényszerűségek. Itt bármi megtörténhet. Az 1982-es vb-re például nagyszerűen felkészültünk, ennek ellenére azonnal kiestünk. 1990 előtt sok problémánk volt, mégis remek tornát zártunk. Már csak emiatt is úgy gondolom, nincs jelentősége a rutintalanságunknak" - nyilatkozta Safet Susic, a bosnyákok szövetségi kapitánya a vb előtt.

Azonban úgy látszik, hogy mire számukra is megkezdődik a torna, egy fokkal óvatosabb hangnemre vált. Bosznia-Hercegovina ugyanis 4-4-2-es hadrendben, Dzekóval és Ibiseviccsel a csatársorban vívta ki a vb-szereplést, de a felkészülési szakaszban már egy visszafogottabb 4-2-3-1-et játszott a csapat, emiatt aztán sok kritika is érte a kapitányt. "Én még mindig afelé hajlok, hogy Dzeko és Ibisevic miatt kétcsatáros rendszerben kellene játszanunk, de lehetséges, hogy a vébé közben visszatérünk a régi formációra. Majd meglátjuk. Argentína ellen kezdünk, ez a válogatott azon négy csapat egyike, amely véleményem szerint világbajnok lehet. De nem szabad alábecsülni Nigériát és Iránt sem" - morfondírozott szombaton a bosnyák válogatott hivatalos oldalának adott interjújában Susic, ami inkább azt vetíti előre, hogy az argentinok ellen fel fogja adni kétcsatáros játékát, és inkább a középpályát erősíti meg.

Alejandro Sabellának, a dél-amerikaiak szövetségi kapitányának nincs oka a váltásra, a megszokott 4-3-3-as felállásra számíthatunk vasárnap este. Egyetlen kérdőjel a kisebb sérüléssel bajlódó Higuain játéka, helyette Lavezzi kerülhet a csapatba, és ez egyben azzal is járhat, hogy Messi visszakerül a pálya közepére és hamis kilencesként játszik majd. Érdekesség, hogy a meccsen akár szembe is kerülhet Muhamed Besiccsel, a Ferencváros játékosával.

2013-ban novemberében már találkozott a két csapat, akkor Agüero (jobbra) duplájával 2-0-ra nyert Argentína. Forrás: Dilip Vishwanat/Getty Images/AFP


Gago vb előtt összeszedett térdsérülése úgy tűnik, rendbe jött, így elfoglalhatja megszokott helyét a védelem előtt, mint mélységi irányító, mellette Mascherano lehet a szűrő. Az argentin középpályának kell is a stabilitás, hiszen a csapat leggyengébb része a védelem. Romero kapus messze nem tartozik az elithez, a Monacónál csak tartalékként veszik számításba, alig védett a szezonban. A középső védőpárost minden bizonnyal a Fernandez-Gary duó alkotja, míg a védelem két oldalán a felfutásairól ismert Zabaleta és Rojo játszik majd.

Nagy tempójú meccsre számíthatunk, amelyen mindkét csapat villámgyorsan megy majd át védekezésből támadásba, és mivel mindkét oldalon gyengébbek a védelmek, várhatóan sok helyzetet és több gólt is láthatunk majd. A mérkőzést Rio de Janeiróban játsszák, az összecsapás 0.00-kor kezdődik.

Lehetséges kezdőcsapatok:
Argentína: Romero – Zabaleta, Garay, Fernandez, Rojo – Gago, Mascherano, Di Maria – Messi, Agüero, Lavezzi
Bosznia-Hercegovina: Begovic – Mujdza, Bicakcic, Spahic, Kolasinac – Medunjanin, Salihovic – Pjanic, Misimovic, Lulic – Dzeko

Svájc - Ecuador (Brazíliaváros, 18.00)

A megfiatalított svájci válogatott a vb-selejtezőt magabiztosan zárta, a lehetséges 30 pontból 24-et szereztek meg, és közben mindössze hat gólt kaptak. A csapatot a biztonságos védekezésből vezetett gyors kontrajáték jellemzi, Ottmar Hitzfeld válogatottja mindenkinek gondot okozhat a vb-n. Igaz, jelenleg éppen az ország hagyományosan legerősebb csapatrésze, a védelem nem az igazi. A bevethető középső védők közül sem Senderosnak, sem Johan Djorounak vagy Von Bergennek nem volt túl jó szezonja. A középpálya már masszívabb, Inler és Behrami párosa ütőképesnek tűnik, a támadók közül pedig a jobbszélső Shaquiri, és a középcsatár Drmic emelkedik ki. Utóbbi 17 góllal zárta a Bundesliga-szezont, és bár csapata, az 1. FC Nürnberg kiesett, őt azonnal leigazolt a Leverkusen.

Hajszálon múlt, hogy Ecuadornak ne kelljen vb-pótselejtezőt játszania, hiszen csak jobb gólkülönbségükkel előzték meg Uruguay a selejtezőkön. Svájchoz hasonlóan Reinaldo Rueda csapata is elsősorban a kontrajátékra épít, de mióta a válogatottól visszavonult Ivan Hurtado és Giovanny Espinoza, akik tizenöt éven keresztül alkották Ecuador belső védőpárosát, a csapat jóval gyengébb lábakon áll. Támadásban a Paredes-Valencia balszárnya építhet a csapat. Sajnos már nem lehet a pályán Christian Benítez, a csapat egykori közkedvelt támadója, aki egy évvel ezelőtt hirtelen szívmegállás miatt életét vesztette. Az ecuadori szövetség halála miatt visszavonultatta a 11-es mezszámot a nemzeti csapatból, utódját pedig azóta sem sikerült megtalálni.

Lehetséges kezdőcsapatok:
Svájc: Benaglio – Lichtsteiner, Djorou, Schar, Rodriguez – Inler, Behrami – Shaquiri, Xhaka, Stocker – Drmic
Ecuador: Domínguez – Paredes, Erazo, Guagua, Ayovi – Valencia, Castillo, Noboa, Montero – Valencia, Caicedo


Franciaország - Honduras (Porto Alegre, 21.00)

Didier Deschamps csapatának nem volt sima a vb-felkészülése. Először az kavart botrányt a csapat körül, hogy a szövetségi kapitány nem válogatta be a keretbe Samir Nasrit, majd nem sokkal a vb előtt derült ki, hogy Franck Ribéry sérülése miatt nem lehet ott Brazíliában.

Didier Deschamps (jobbra) keze alatt végre összeállt a francia válogatott, vasárnap este Luis Fernandót kell legyőznie Forrás: AFP/Nicholas Kamm*Franck Fife


Deschamps két módon tudja pótolni a csapat talán legnagyobb sztárját. A természetes választás Antoine Griezmann vagy Loic Remy lehet a bal oldali támadó posztjára, de a Jamaika elleni felkészülése meccsen a kapitány azt a megoldást is kipróbálta, hogy Benzemát húzta vissza Ribéry helyére, középcsatárként pedig Olivier Giroud kezdett. Kérdéses még a kisebb sérüléssel bajlódó Mathieu Debuchy játéka. Honduras ellen valószínűleg nem érdemes kockázatot vállalni, ha vasárnap estére nincs tökéletes állapotban, akkor Bacary Sagna lehet a helyettese.

A francia válogatott kiegyensúlyozott, egyik csapatrészben sincsenek komoly hiányosságaik, a Cabaye-Matuidi-Pogba középpálya ellen pedig nagyon kellemetlen lesz játszani az ellenfeleknek. Honduras ellen várhatóan azért nem a csapat védelmi képességei lesznek hangsúlyosak, az E csoport legkönnyebb ellenfele vár a csapatra. Hondurast azonban hiba lenne lebecsülni: zárt, 4-4-2-es védekezésükkel egy héttel ezelőtt az angol válogatott sem tudott mit kezdeni, és Luis Fernando Suarez válogatottja 0-0-s döntetlent ért el. Valószínűleg ezt az eredményt fogják a franciák ellen is megcélozni.

Lehetséges kezdőcsapatok:
Franciaország: Lloris - Sagna, Koscielny, Sakho, Evra - Pogba, Matuidi, Cabaye - Valbuena, Benzema, Griezmann
Honduras: Valladares - Beckeles, Bernardez, Figueroa, Izaguirre - Garcia, Garrido, W. Palacios, Espinoza - Bengston, Costly