Kolumbia

Vágólapra másolva!
A kolumbiai fociválogatott eddigi vb-szereplései.
Vágólapra másolva!

A kolumbiai labdarúgó-válogatott ötödik vb-részvételére készül, de az eddigi négy fellépésén mindössze egyszer fordult elő, hogy túlélte a csoportküzdelmeket. Igaz, akkor mindenki a dél-amerikai együttesről beszélt.

Az első szereplésre 1962-re kellett várni, a szovjetek elleni bravúros 4-4-es döntetlen mellett (amit 0-3-ról és 1-4-ről ért el) kikapott Uruguaytól (1-2) és Jugoszláviától (0-5), így utolsó helyén végzett a csoportban.

A nagy siker 1990-ben jöhetett volna el, az Egyesült Arab Emírségek 2-0-s legyőzését követően 1-0-ra kikapott a jugoszlávoktól, majd úgy ért el 1-1-et NSZK-val, hogy Littbarski 89. percben szerzett vezető gólját Rincón a 93. percben egalizálta. Csoportharmadikként is továbblépett, és úgy tűnt, Kamerun ellen is lehet esélye, ám a nyolcaddöntőben a csereként pályára lépő Roger Milla duplájával az afrikai együttes 2-1-re nyert. És hát ki feledné Milla második gólját, amikor a kaputól 40 méterre elvette a labdát a cselezgetni próbáló Rene Higuítától?

1994-ben Svájc 2-0-s legyőzése mit sem ért, a románoktól elszenvedett 3-1-es vereség és az az amerikaiak elleni 1-2 kiesést ért. És a vébé után pár nappal egy fanatikus lelőtte azt az Andrés Escobart, aki öngólt vétett az Egyesült Államok ellen.

1998-ban, az eddigi utolsó vb-szerepléskor sem termett sok babér: a románok elleni 0-1 után Tunézia 1-0-s legyőzése még adott némi reményt, a harmadik meccset azonban Anglia 2-0-ra hozta Andeerton és Beckham góljaival, így Kolumbia ismét búcsúzott.