Rooney zöld utat kapott, Cissé lábát törte

Vágólapra másolva!
A BBC televízió szerda esti értesülése szerint Wayne Rooney, az angol labdarúgó-válogatott támadója felépült sérüléséből és nincs akadálya a játékának a pénteken kezdődő németországi világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

A szigetországi televíziós csatorna arról számolt be, hogy a számítógépes tomográfiai vizsgálatok mindent rendben találtak a 20 éves manchesteri futballistánál, aki csapata Chelsea elleni április 29-i bajnokiján szenvedett lábközépcsonttörést.

A francia Djibril Cissé ellenben nem lesz ott a vébén, ugyanis a kínaiak elleni barátságos mérkőzésen a 10. percben egy ellene elkövetett szabálytalanság után olyan szerencsétlenül lépett, hogy a lába aláfordult, és sípcsonttörést szenvedett.

Forrás: EPA
Cissé itt már tudta, hogy nagy a baj

A Liverpooltól távozni készülő csatárt kórházba szállították, és azon nyomban meg is műtötték. Mindannyian le vagyunk sújtva, nagyon fog hiányozni" - mondta Raymond Domenech szövetségi kapitány.
A szakvezető csütörtökön meglátogatta a támadót a kórházban, és biztosította őt a csapat együttérzéséről. Cissét Domenech mellett Jacques Chirac is próbálta vigasztalni: a francia államfő, aki a helyszínen nézte meg a Kína elleni összecsapást, csütörtök reggel telefonon hívta fel a csatárt.

Domenech nem sokkal később úgy döntött, hogy Sidney Govout, az Olympique Lyon játékosát hívja be a keretbe Cissé helyére. Az 1998-ban világbajnok franciák kedden, Svájc ellen kezdik vb-szereplésüket.

[origo] / (MTI)