Vágólapra másolva!
Sven-Göran Eriksson, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elviszi magával a németországi világbajnokságra a szombaton lábközépcsont-törést szenvedett Wayne Rooneyt, amennyiben minimális esélye lesz annak, hogy a torna vége felé pályára léphet. 
Vágólapra másolva!

A fiatal támadó a Chelsea elleni, szombati bajnoki mérkőzés 78. percében sérült meg, hordágyon kellett levinni a pályáról. Akkor még nem lehetett tudni, hogy mekkora a baj, de klubja vasárnap már közzétette a hivatalos diagnózist, amelynek következménye körülbelül hathetes kényszerpihenő.

"Jelen pillanatban nem tudom és senki sem tudja megmondani, hogy felépül-e időben. Csupán remélem, hogy a sérüléssel nem vált számára elérhetetlenné a világbajnoki szereplés. Remélem ezt miatta, valamint a csapat és a szurkolók miatt, mivel ő nagyon fontos játékosa a válogatottnak" - idézte Sky Sportsnak nyilatkozó svéd trénert az AFP.

A vb június 9-én kezdődik és július 9-ig tart. Rooney bevetésére csak az utolsó szakaszban, azaz eredményes angol szereplés esetén van remény.

Hétfőn az is kiderült, hogy a szombati rangadó a másik oldalról is szedett egy válogatott áldozatot: a Chelsea védőjének, John Terrynek a lábát több öltéssel össze kellett varrni, így az idény hátralévő két mérkőzésén már nem léphet pályára. Az ő világbajnoki szereplése ugyanakkor nincs veszélyben.