Paraguay

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Tengerektől elzárt ország Dél-Amerika középső részén. Az országba az első spanyol expedíciók 1527-ben jutott el, de a terület tulajdonképpeni gyarmatosítása csak a 16. század közepén kezdődött jezsuita misszionáriusok megjelenésével. Az ország 1542-től a Perui, majd 1739-től a Rio de la Plata-i Alkirálysághoz tartozott. A Paraguayi Köztársaság függetlenségét 1811-ben vívta ki véráldozat nélkül. Elnevezése a Paraguay folyóról ("Papagájok vize") ered.

A 19. század közepéig Latin-Amerika egyik katonailag és gazdaságilag legerősebb országa volt. Az Argentína, Brazília és Uruguay ellen vívott háborúban (1864-1870) elvesztette területének és lakosságának felét. A Bolívia elleni háborúban (1932-1935) győzött ugyan és kőolajat tartalmazó területeket szerzett, de gazdasága teljesen tönkrement. 1947-ben polgárháború dúlta fel az országot, az azt követő katonai diktatúrák korszaka csak az 1992-ben életbe lépett alkotmánnyal szűnt meg. Paraguay 406 ezer km2 területű ország, lakosainak száma alig több mint hatmillió, fővárosa Asunción.

Paraguayban 1906-ban rendezték az első bajnokságot, a büszke címet elsőként a Guaraní szerezte meg, a második helyen az Olimpia Asunción végzett. Az országban 1935-ben vezették be a profizmust, az amatőr korszakban szinte kizárólag csak asuncióni csapatok indultak a bajnokságban, amelyben 1908-ban, 1922-ben, illetve 1932-1934 között nem rendeztek küzdelmeket.

Szövetség neve:

Asociación Paraguaya de Fútbol (APF)

Alapítási éve:

1906

FIFA-tagság kelte:

1925

Címe:

Estadio de los Defensores del Chaco, Calle Mayor Martínez 1939, Asunción, Paraguay

Telefonszáma:

00-595-21-480120

Telefaxszáma:

00-595-21-480124

Internetcíme:

www.apf.org.py
E-mail címe:apf@telesurf.com.py

Elnök:

Óscar Harrison

Alelnök:

Juan Ángel Napout

Főtitkár:

Arturo Filartiga

Szövetségi kapitány:

Anibal Ruíz

A válogatott szerelése:

piros-fehér mez, kék nadrág, kék sportszár



Asunción büszkesége azonban nem csak a hazai porondon, de a kontinentális erőpróbákon is remekelt: hatszor játszott döntőt a Libertadores-kupában (1979-ben, 1990-ben és 2002-ben is sikerrel teljesítette az utolsó erőpróbákat), a sorozat első 36 kiírásából 35-ön indult, a kupa örökranglistáján a Penarol, a Nacional és a River Plate mögött a negyedik helyen áll. 1979-ben Világkupát, 1990-ben dél-amerikai Szuperkupát, 1990-ben és 2002-ben Recopát nyert, 1992-ben CONMEBOL-kupa-döntőben szerepelhetett. A kilencvenes évek legelején a kontinens legerősebb együttesét gardírozta az uruguayi Luis Cubilla, hiszen az Olimpia három egymást követő évben is a fináléig jutott a Libertadores-kupában.

A paraguayi válogatott első ízben 1919. május 11-én lépett pályára, Asuncióban 5-1-es vereséget szenvedett Argentínától. A déli szomszéd nemzeti csapata türelmes tanítómesternek bizonyult, hiszen legjobbjai akkor két hét alatt négy mérkőzést is vívtak a hazaiakkal. Az ország válogatottja először 1921-ben indult Copa Américán, esztendővel később pedig már ezüstérmet is szerzett a kontinensbajnokságon. Dél-Amerika legjobbjának eddig két alkalommal bizonyult, 1953-ban és 1979-ben nem találtatott nála jobb, míg öt ízben ezüstéremmel térhetett haza nemzeti válogatottja a tornáról.