Neonácik szervezetten készülnek a focivébére

Vágólapra másolva!
Kelet-európai szélsőjobboldali bandák készülnek a sötét bőrű játékosok gyalázására és általános felfordulás előidézésére a nyári németországi labdarúgó-világbajnokságon - írta a The Sunday Times.
Vágólapra másolva!

A vezető vasárnapi brit lap értesülései szerint cseh, szerb és horvát csoportok találkozókat tartottak, és eldöntötték, hogy a vb idejére félreteszik hagyományos rivalizálásukat.

Radi Jiricna, az Egyesült Fasiszta Brigádok nevű szervezet cseh koordinátora a lap idézete szerint azt mondta: harcolni mennek Németországba, "szellemi otthonunkba", ahol különösen az angol válogatott fekete játékosaira fordítanak majd figyelmet, mert azok "fehér játékosoktól veszik el a helyet".

A The Sunday Times szerint két hónapja cseh bőrfejűek a belgrádi Crvena zvezda hírhedt szurkolói különítményével, két hétre rá horvát huligánok egy csoportjával találkoztak. A cikk szerint az egyik szerb szervező, Dragan Banovic azt mondta, hogy "Németország egyetlen nagy csatatér lesz a nyáron (...), s most lehetőségünk lesz arra, hogy messze kiáltsuk üzenetünket, hogy az emberek azt meg is hallják".

Banovic, aki a brit lap szerint annak idején Zeljko Raznatovic Arkan, a 2000-ben meggyilkolt szerb háborús bűnös oldalán harcolt Boszniában, azzal fenyegetőzött, hogy a fekete angol játékosokra "nem csak banánt" fognak hajigálni.

Piara Power, a futball-lelátók rasszizmusa ellen küzdő brit kampányszervezet országos koordinátora azt mondta a The Sunday Timesnak: Kelet-Európában több helyen folyamatosan gyalázzák a pályára lépő zsidó vagy fekete játékosokat.

A lap szerint a németországi vb-re 3200-nál is több azonosított brit bajkeverő nem fog tudni kiutazni a rájuk kirótt tiltó rendelet miatt, amelynek alapján be kell szolgáltatniuk útlevelüket, és meccsnapokon jelentkezniük kell a rendőrségen.