FIFA-gála helyett nyitóparti lesz a futballvébén

Vágólapra másolva!
Az elmaradt FIFA-gála helyett hatalmas nyitópartival kezdődik június 7-én Berlinben, a brandenburgi kapunál a labdarúgó-világbajnokság. A nemzetközi szövetség (FIFA) hozzájárult az esemény megrendezéséhez, melyre a szervezők többszázezer szurkolót várnak.
Vágólapra másolva!

A FIFA először arról tájékoztatta a berlini szervezőket, hogy csak erkölcsileg támogatja az eseményt, estére azonban módosított álláspontján és úgy döntött, egymillió euróval hozzájárul a sikeres lebonyolításhoz.

"A FIFA ezzel a gesztussal szeretné jószándékát kifejezni és örül annak, hogy Berlinnel közösen egy fantasztikus sportünnepnek lehet részese nyáron" - olvasható a nemzetközi szövetség közleményében, melyet a német rendezőknek küldött.

A FIFA ugyanakkor kikötötte: a nyitóparti nevében nem szerepelhet a "világbajnoki megnyitó" kifejezés, mert erre hivatalosan június 9-én, a müncheni Allianz Arénában, a Németország-Costa Rica találkozó előtt kerül sor.

"Nagyon örülünk a pozitív változásnak" - mondta Klaus Wowereit, Berlin polgármestere. "Így már hozzá lehet látni az érdemi munkához, elkezdhetjük véglegesíteni a programot."

Wowereit bízik benne, hogy sikerül megállapodnia az állami televíziós csatornákkal az esemény közvetítéséről, mert így könnyebb lenne szponzorokat találni.

Az ARD és a ZDF is jelezte, szívesen beszámol akár élőben is a nyitópartiról, ehhez azonban sürgősen meg szeretné kapni az esemény pontos forgatókönyvét.

Az eredetileg a berlini Olimpiai Stadionba tervezett gála azért maradt el, mert a FIFA szerint a pálya talaját nem lehetett volna megfelelő állapotba hozni a június 13-i Brazília-Horvátország mérkőzésig. Ezenkívül a futballszervezet tartott az érdektelenségtől is, mivel elővételben csak kevés jegy talált gazdára..