Az adóhivatal lesz a focivébé fő nyertese

Vágólapra másolva!
A német közvélemény vegyes várakozásokkal tekint a júniusban kezdődő labdarúgó-világbajnokság elé. Míg egyesek minimum a döntőbe várják a házigazda együttest, addig a borúlátóbbak szerint már a nyolc közé jutás is kisebb csodával érne föl. Bárhogyan lesz is, a német adóhivatal feltétlenül nyertesként zárja majd a nagy tornát.
Vágólapra másolva!

Ez abból a körülményből fakad, hogy a külföldi válogatottak labdarúgóinak a berlini "APEH"-nek kell bejelenteniük és leadózniuk a vb-szereplés fejében fölvett prémiumukat. Mint az Ernst&Young könyvvizsgáló cég frankfurti irodájának képviselője egy német lapnak nyilatkozva elmondta, ez a szabály nem csupán labdarúgókra vonatkozik. Azok a német impresszáriók, ügynökök, kulturális vagy sportrendezvények szervezői, akik külföldi vendégeket hoznak fellépés céljából Németországba, szintén kötelesek a szereplőknek járó fellépti díj 20 százalékát forrásadó gyanánt a területileg illetékes adóhivatalnak átutalni.

A magas adójárulékok miatt számos külföldi művész adott már hangot elégedetlenségének. Michael Jackson például a 90-es években komolyan fontolóra vette, hogy a magasnak vélt forrásadó miatt bojkottálja Németországot európai koncertkörútjai során. A németországi jégkorong-tornákon részt vevő külföldi játékosokat is irritálja a berlini adóhivatal "vérszívása".

A forrásadó csak az alkalmi tornák során kifizetett prémiumokat érinti. A Bundesligában játszó több száz külföldi játékos alapfizetése éppúgy mentes alóla, mint a német földön tevékenykedő külhoni edzők (Huub Stevens, Giovanni Trapattoni, Hanspeter Latour és társaik) illetménye.

A berlini APEH elnöke máris dörzsölheti a tenyerét. Korábbi futball-vb-k kapcsán közismert, hogy a tornára kijutó válogatottak játékosait (még a szegényebb országok is) mesés összegekkel buzdítják a minél jobb szereplésre. Ez az összeg elődöntőbe vagy a fináléba jutás esetén több százezer dollárt is elérhet - fejenként! A 2004. évi portugáliai Európa-bajnokságon például egyes sztárjátékosok 900 ezer svájci frankot markoltak fel adómentesen. A győztes görög válogatott tagjai egyenként mintegy százezer eurót (25 millió Ft) vehettek föl - szintén levonás nélkül.

Ez az idő végleg a múlté. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a német adóhivatal között nemrég létrejött egyezség értelmében minden, az idei vb-n kifizetett prémiumra 20 százalékos forrásadót vethet ki a német APEH. A szokásos 22 fős csapatokkal számolva nem nehéz kiszámítani, hogy a német adóhivatalba ebből csinos summa fog befolyni a nyár folyamán.

Sovány vigasz a 20 százalékkal alacsonyabb gázsit kézhez kapó művészeknek és sportolóknak, hogy Németország a legtöbb külföldi állammal egyezményt kötött a kettős adóztatás elkerüléséről. Ennek köszönhetően az illetőknek odahaza már nem kell adózniuk német földön kapott prémiumuk után. Balszerencsésnek igazán azok érezhetik magukat, akiknek hazájában a forrásadó alacsonyabb, mint 20 százalék.