Sztárjaik nélkül vb-selejteznek a brazilok

Vágólapra másolva!
Nem csak Európában lesz nagyüzem a világbajnoki selejtezősorozatban, hanem Dél-Amerikában is, ráadásul a szubkontinensen már a nyolcadik fordulóra kerül sor a maratoni hosszúságú kvalifikációs szériában. A nyári Copa América kissé felbolygatta az eddigi erőviszonyokat, ráadásul a mezőny meglehetősen tömör, így aztán minden egyes győzelemnek különleges jelentősége lehet.
Vágólapra másolva!

Az első két helyen a papírformának megfelelően hét forduló után Brazília és Argentína áll, és ezen két ország számára nem csak hogy a világbajnokságra való kijutás kötelező feladat, hanem minden meccsen győzelmi kényszerrel lépnek pályára.

Különösen igaz ez most Brazíliára, amely az utolsó helyezett Bolíviát fogadja Sao Paulóban, de a selecao háza táján mostanában nem a legjobb a hangulat. A szövetség ugyanis szokás szerint összekülönbözött az európai élklubokkal, amelyek nem szívesen engedik el sztárjaikat a fárasztó dél-amerikai selejtezőkre. Mondjuk ebben nem csak az egyesületek a ludasak, hiszen a konfliktusforrás most a múlt havi, Haiti elleni barátságos mérkőzés volt, amelynek, valljuk meg, nem sok értelme volt a politikai jelentőségén kívül.

A szövetség ráadásul meglehetősen ostoba módon a focistákat "büntette", és nem hívta meg a vébéselejtezőre a Milan brazil trióját, azaz Kakát, Didát és Cafút, illetve a Bayern Münchenből Lúciót, valamint Zé Robertot, ami csak tovább mérgesítette a helyzetet a játékosok és egyesületük között, arról nem is beszélve, hogy a selecao is gyengébb nélkülük.

Persze a sereghajtó, és idegenben teljesen veszélytelen Bolívia ellen így is kötelező a győzelem, még úgy is, ha sérülés miatt Juan sem játszhat, valamint Ronaldinho szereplése is kérdéses. A védelemben így Edmílson lesz Roque Júnior partnere, a csatársorban pedig a Ronaldo-Adriano duó kezdhet, de azt sem lehet kizárni, hogy Ronaldinho jelenléte esetén is lesz a támadó alakzat, ez esetben a Barca sztárja a középpályán kapna játéklehetőséget Alex kárára.

Az argentinoknak is meggyűlt a bajuk az európai kluboknál, náluk az "borította ki a bilit", hogy a Valencia a hétfői bajnokin még pályára küldte Aimart, akinek ekkor már útban kellett volna lennia Dél-Amerika felé. A gauchók egyébként egy majd három hónapos maratont zárnak le ezzel a meccsel, ami még júniusban kezdődött két vébéselejtezővel, majd folytatódott a Copa Américával és végül az olimpiával.

Marcelo Bielsa lényegében ugyanazzal a csapattal játszotta végig ezt az időszakot, és a Peru elleni vébéselejtezőn is szinte ugyanez a tizenegy szerepelhet majd. A középhátvéd Roberto Ayala sérülés miatt ugyan nem játszhat, helyette a Zaragoza védője, Gabriel Milito kaphat lehetőséget, a középpálya jobb oldalán pedig Javier Zanetti szerepel majd, de rajtuk kívül az athéni együttes játszik, a csatársorban az ötkarikár torna gólkirályával, Carlos Tévezzel.

Ami a peruiakat illeti, a Copa Américán házigazdaként éppen Argentína ellen estek ki, így most nagyon fogadkoznak, hogy visszavágnak Mascheranóéknak. Már csak azért is, mert a pletykák szerint egy vereség a szövetségi kapitány, Paulo Autori állásába kerülhet - a tréner dolga tehát nem egyszer, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Claudio Pizarro még mindig nem játszhat a kontinensviadalon elszenvedett agyrázkódása miatt.

A két sztárcsapat meccsén kívül a legérdekesebb összecsapás kétségtelenül az Uruguay-Ecuador találkozó lesz, amelynek az erőviszonyai nagyot változtak június óta. Akkor ugyanis az uruguayiak éppen túl voltak sorozatban harmadik vereségükön, míg Ecuador a Bolívia elleni győzelemmel a tabella ötödik helyére ugrott.

A Copa Américán azonban minden a fejére állt: a celeste váratlanul jól szerepelve bejutott a legjobb négy közé, míg Ecuador már a csoportmérkőzések során kiesett, Argentínától kapott egy hatost, aminek következényeképpen a szövetségi kapitány, Hernán Dário Gómez is lemondott. Most tehát új szakvezető ül majd a kispadon Luis Fernández Suárez személyében, aki azonban nem számíthat az ecuadori labdarúgás nagy alakjára, Alex Aguinagára, aki a Copa után bejelentette visszavonulását a nemzeti csapattól. Az uruguayiakhoz viszont visszatért a vébé után leköszönő középhátvéd, Paolo Montero, és az ő vezérletével a csapat védelme ismét helyrerázódott. Az uruknak mindenképpen nyerniük kell, hogy javítsanak a meglehetősen pocsék helyzetükön.