Vágólapra másolva!
A Los Angeles Clippers szerdán magabiztosan nyert az őt üldöző Denver Nuggets ellen, amivel - városi riválisát, a Lakerst követve - megszerezte a nyugati főcsoport második helyét az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

A Clippers sikeréből az olimpiai bajnok Paul George 27, a tavalyi döntő legjobbjává választott Kawhi Leonard pedig 26 ponttal vette ki a részét. A kaliforniaiak a jövő héten elrajtoló rájátszásban a Dallasszal találkoznak.

James Harden - a mesterlövészek rangsorának vezetője - hiába gyűjtött 45 pontot, 17 lepattanót és 9 gólpasszt, a Houston kikapott az Indianától. A Pacers a negyedik vagy ötödik helyen zár keleten, ez pénteken dől el a Miami elleni meccsen. Az Indiana és a Miami hétfőn is összecsapott, majd keleti negyedikként és ötödikként a playoffban is találkozik egymással, így 2011 óta másodszor fordul elő, hogy az alapszakaszt egymás ellen záró csapatok rögtön szembekerülnek a rájátszásban is.

Kawhi Leonard (balra) jó játékkal vezette győzelemre a Clipperst Forrás: AFP/2020 Getty Images/Pool

A tét nélküli Oklahoma City Thunder-Miami Heat mérkőzés színvonalát jelzi, hogy a második félidőben már csak csereemberek voltak a parketten, és a Thunder 22 pontos hátrányt dolgozott le az utolsó negyedben.

A 16 csapatos rájátszásban már csak egy hely kiadó, a nyugati nyolcadik pozícióért a Portland, a Memphis, a Phoenix és a San Antonio van versenyben.

A liga 2019/20-as szezonja a floridai Disney World szórakoztatóközpontban fejeződik be, ahol a szünet előtt a rájátszásba már bejutó vagy oda eséllyel pályázó 22 csapat zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, egy úgynevezett "buborékban" vívja meg a végjáték mérkőzéseit. Minden csapat nyolc mérkőzést játszik az alapszakaszból, majd augusztus 17-én indul a rájátszás, a finálé pedig legkésőbb október 13-án zárul.

Eredmények:
Houston Rockets-Indiana Pacers 104-108
Philadelphia76ers-Toronto Raptors 121-125
Oklahoma City Thunder-Miami Heat 116-115
Denver Nuggets-Los Angeles Clippers 111-124

A rájátszás párosításai:
kelet:
Milwaukee Bucks-Orlando Magic
Miami Heat-Indiana Pacers/Indiana Pacers-Miami Heat
Boston Celtics-Philadelphia 76ers
Toronto Raptors-Brooklyn Nets

nyugat:
Los Angeles Lakers-?
Oklahoma City Thunder-Houston Rockets
Denver Nuggets-Utah Jazz
Los Angeles Clippers-Dallas Mavericks