Vágólapra másolva!
A Carolina Hurricanes 3-2-re nyert a New York Rangers ellen az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) koronavírus-járvány miatti kényszerszünetét követő első mérkőzésen.

A Carolina már az első percben betalált, majd soraiban Sebastian Aho góllal és gólpasszal zárt.

A montreali Jeff Petry a hosszabbítás 14. percében szerezte meg a győztes gólt a Pittsburgh ellen, miután a Canadiens kétgólos előnyt herdált el. Kapusa, Carey Price 39 védést mutatott be, míg a Penguinsben Matt Murray - akit csak a meccs napján neveztek a kezdőcsapatba - 32-szer hárított.

A Chicago főként a cseh Dominik Kubalik két emberelőnyös góljával és három gólpasszával verte meg az Edmontont.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a járvány miatt, és azt csak azok a csapatok folytathatják, amelyeknek a szünet előtt reális esélyük volt a rájátszásba kerülésre. A talpon maradt 24 együttes két helyszínen, Torontóban és Edmontonban játszik zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel buborékban.

A keleti és nyugati főcsoportok első négy helyezettje rangsoroló körmérkőzéseket játszik, a fennmaradó 8-8 csapat pedig három győzelemig tartó selejtezőt vív, míg ki nem alakul a rájátszás 16 szereplős mezőnye.

Eredmények
Selejtező, első mérkőzések:
Carolina Hurricanes-New York Rangers 3-2

Edmonton Oilers-Chicago Blackhawks 4-6
New York Islanders-Florida Panthers 2-1
Pittsburgh Penguins-Montréal Canadiens 2-3, hosszabbítás után
Calgary Flames-Winnipeg Jets 4-1

A párharcok az egyik csapat harmadik győzelméig tartanak.