Társoldalunk:

Tyson 20 millió dollárt kap, ha kiáll harcolni a Baltás gyilkossal

2020.05.26. 17:39

Mike Tyson, korábbi nehézsúlyú bokszvilágbajnok rendesen felkavarta az állóvizet, amikor május elején bejelentette visszatérését. Az 53 éves bokszlegendát szinte minden nap összehozzák egy nagy névvel – az Evander Holyfield elleni harmadik meccse a legvalószínűbb –, most azonban kapott egy konkrét ajánlatot is: 20 millió dollárért léphet ketrecbe a „Baltás gyilkosnak" becézett brazil MMA-legendával.

Ahogy azt korábban jeleztük, Evander Holyfield hivatalosan is jelezte, hogy beleegyezik egy Mike Tyson elleni mérkőzésbe, amely a két korábbi profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok harmadik összecsapása lesz.

Azonban érkezett egy 20 millió dollárral kecsegtető ajánlat Tysonnak a pusztakezes harcosok világából is.

A pusztakezes, vagyis a kesztyű nélküli boksz egyik legismertebb szervezetének, a BKFC-nek az elnöke, David Feldman több mint 20 millió dollárt garantáló szerződést kínált fel az ex-bajnoknak, ha megküzd az MMA, a ketrecharc egyik kiválóságával, a 43 éves brazil Wanderlei Silvával.

Wanderlei Silva sem járna rosszul a Tyson elleni meccselForrás: AFP/2018 Getty Images/Dave Kotinsky

A "Baltás gyilkosnak" becézett korábbi közép- és félnehézsúlyú bajnoknak Feldman 10 milliós fellépti díjat ígér - írta az MMA Fighting.