Vágólapra másolva!
A Vancouver Canucks hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Chicago Blackhawkst az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) legutóbbi játéknapján.

A találkozó ünnepélyes ceremóniával kezdődött, amelyen a klub visszavonultatta két svéd klasszisának, Henrik (1330 meccs, 1070 pont) és Daniel Sedinnek (1306, 1041) a mezét. Az ikreket 1999-ben draftolta a Canucks, egy évvel később mutatkoztak be a csapatban, és egészen 2018 tavaszáig, azaz visszavonulásukig szolgálták a nyugat-kanadai együttest, amelyet 2011-ben döntőbe vezettek. Daniel ugyabben a szezonban, Henrik eggyel korábban, 2010-ben lett az NHL pontkirálya.

A Chicago elleni mérkőzés aztán honfitársukról, Jacob Markströmről szólt, aki a kapujára tartó mind a 49 lövést hárította.

A Boston Bruins 4-1-re legyőzte a Montreal Canadiens csapatát. Az amerikai együttes cseh csatára, David Pastrnak mesterhármast ért el, és 41 találatával vezeti a góllövőlistát. A Bruins sorozatban hatodszor nyert hazai pályán, míg a kanadai riválisnak megszakadt az idegenbeli négyes győzelmi szériája.

Los Angelesben a Kings 5-3-ra verte a Calgary Flamest, ezzel megszakította öt mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát. A Calgary két siker után kapott ki.

Eredmények:
Boston Bruins-Montreal Canadiens 4-1
Los Angeles Kings-Calgary Flames 5-3
Vancouver Canucks-Chicago Blackhawks 3-0