Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) pénteki játéknapján a Los Angeles Lakers együttese először játszott hazai pályán azóta, hogy a klub legendás játékosa, Kobe Bryant helikopter-balesetben meghalt vasárnap.

A Los Angeles Lakers és a vendég Portland Trail Blazers mérkőzésén ezúttal nem az eredmény volt a fontos, mindenki azért érkezett, hogy megemlékezzen Kobe Bryantről és a lányáról, Gianna-ról. A lelátó első sorában a székük üresen is maradt, csak a mezük volt rajta és néhány szál rózsa. Gianna csapattársai és a családtagok az első sorban ültek.

Kobe Bryant és Gianna széke üresen maradt Forrás: AFP/2020 Getty Images/Kevork Djansezian

A találkozó előtt a Lakers játékosai Kobe Bryant mezében melegítettek és hallgatták meg az amerikai himnuszt.

Majd LeBron James mondott pár szót a barátjáról. Az előre megírt papírját eldobta, mert szerinte olvasás helyett inkább szívből beszél.

„A család az első, amely eszembe jut. Körbenézek a csarnokban, és mindenkin azt látom, hogy megszakad a szíve. Ilyenkor a családra kell támaszkodni. Kobe a Testvérem. Mindketten elszántan küzdöttünk mindig a győzelemért. Amíg játszom, ezt az örökséget viszem tovább" – mondta LeBron James.

LeBron James beszédet mondott Kobe Bryant tiszteletére a meccs előtt Forrás: AFP/2020 Getty Images/Kevork Djansezian

A Lakers végül 127-119-re kapott ki hazai pályán, elsősorban a 48 pontos Damian Lillard kiváló játékával nem tudott mit kezdeni, de ezúttal az eredmény nem igazán volt fontos. Egy legendától búcsúztak Los Angelesben.

A mások mellett Kobe Bryantet és egyik lányát is szállító helikopter Los Angeles közelében zuhant le vasárnap. A fedélzeten kilencen tartózkodtak, a pilóta és nyolc utas, a tragédiát senki sem élte túl. A 41 évesen elhunyt Bryant a 2008-as, pekingi és a 2012-es, londoni olimpián aranyérmet nyert, emellett ötszörös bajnok volt az NBA-ben, és kétszer a döntő, egyszer pedig az alapszakasz legjobbjává választották.

Sorozatban tízedik mérkőzését nyerte meg a Toronto Raptors. A címvédő kanadai gárda Detroitban diadalmaskodott 105-92-re. A vendégektől Pascal Siakam 30, míg Serge Ibaka 21 pontot dobott. A Toronto 2016 januárjában, valamint 2018. február 26. és március 16. között egyvégtében 11-szer győzött, és ez klubcsúcs.

A Brooklyn Nets 133-118-ra verte a Chicago Bullst, és Kyrie Irving idénybeli legjobb teljesítményét nyújtva 54 pontot szórt.

NBA, eredmények:
Los Angeles Lakers–Portland Trail Blazers 119-127
Detroit Pistons-Toronto Raptors 92-105
Brooklyn Nets-Chicago Bulls 133-118
Houston Rockets-Dallas Mavericks 128-121
New Orleans Pelicans-Memphis Grizzlies 139-111
Milwaukee Bucks-Denver Nuggets 115-127
Phoenix Suns-Oklahoma City Thunder 107-111