Vágólapra másolva!
Komoly balhé van kialakulóban az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) berkeiben, ahol a múlt héten a Toronto Maple Leafs menesztette Mike Babcock vezetőedzőt. Amellett, hogy a helyi szurkolók, valamint a játékosok is fellélegeztek, talán senki sem sejtette, hogy ez a kirúgás egy egyelőre ismeretlen hosszúságú dominólánc első eleme, ami ledőlt, és olyan dolgok kerülnek azóta folyamatosan napvilágra, amelyek mások állásába is kerülhetnek. Rasszista megnyilvánulások, játékosverések és hihetetlen lelki terror olimpiai és világbajnok szakemberektől.

Érdemes a történteket időrendi sorrendben vizsgálni. 2019. november 20-án a Toronto Maple Leafs kirúgta Mike Babcockot, miután a csapat szereplése elmaradt a várakozásoktól, és rájátszást érő helyeken kívül tanyázott annak ellenére, hogy a szezon előtt még bajnokesélyesként számoltak a nagy múltú klubbal. A hírek szerint a tréner "elveszítette az öltözőt", a játékosok hátat fordítottak neki, mert konstans csökönyösségével, valamint a csapat elé-fölé helyezett egójával többet ártott, mint használt.

Az elbocsátás nagy port kavart, mert bár a szurkolók már régóta követelték Babcock fejét, azért mégiscsak minden idők egyik legsikeresebb szakemberéről van szó, ugyanis edzőként

ő az egyetlen a világon, aki nyert olimpiát, vb-t és Stanley-kupát is.

Ennek ellenére rendkívül megosztó, főleg kemény módszerei és makacssága miatt.

Korábbi játékosa, Mike Commodore évek óta bírálja Twitteren, most pedig gyakorlatilag elárasztotta a közösségi oldalt a kárörvendő bejegyzéseivel, amiben azt hangoztatta, hogy Babcock csak azt kapta, amit megérdemelt, ugyanis ő a világ legrosszabb embere.

A védő még Detroitban játszott Babcock keze alatt, a véleményét pedig osztotta az a Mark Fraser is, akit az edző egyetlen előszezonmeccs után száműzött Torontóból, és aki szerint a játékosok 95%-a egy jó szót sem tud mondani Babcockról.

Aztán néhány nappal ezelőtt robbant az első komolyabb bomba: egy meg nem nevezett forrás hozta le azt a sztorit, amikor Babcock három évvel ezelőtt az egyik idegenbeli túrán odament az egyik újoncához, aki szerinte túl puhán játszott. Megkérte, hogy állítson fel egy sorrendet csapattársai között, és írja le egy papírra, hogy ki dolgozik a legkeményebben, és ki a leglustább szerinte. A fiatal ennek eleget tett, hiszen hogy mert volna ellentmondani egy ekkora szaktekintélynek. Csakhogy Babcock nem tartotta meg magának a listát,

hanem hangosan felolvasta az egész csapat előtt, mindezt azért, hogy a fiatal ellen hangolja a társait, akik azonban inkább az edzőre lettek mérgesek.

Nem sokkal később kiderült, hogy a kérdéses játékos Mitch Marner volt, aki azóta a liga egyik legnagyobb sztárjává fejlődött, idén nyáron pedig aláírt egy hatéves, 65 millió dolláros szerződést. Akkor viszont még csak egy zöldfülű volt, aki teljesen magába zuhant az eset után, szerencséjére társai támogatták. Állítólag szerette volna, ha a Toronto elcseréli, erről azonban ügynöke lebeszélte. Képzeljük el, milyen az, amikor bekerülünk egy új munkahelyre, ahol a főnökünk azt kéri, rangsoroljuk kollégáinkat, majd aztán nyilvánosságra hozza előttük azt a listát. Mennyire lenne kedvünk utána ott dolgozni?

Babcock épp Marnerrel üvöltözik meccs közben. Ez még belefér, a mester azonban többször is átlépte a határt a nyilvános megalázásokkal Forrás: The Score

Egy neve elhallgatását kérő exdetroiti játékos is jelezte, hogy korábban őt is megalázta hasonlóan a tréner.

Korábbi klasszisok, jelenlegi szakértők is kiálltak a hokisok mellett: Jeremy Roenick, Jeff O'Neill, Ray Ferraro és Carlo Colaiacovo is elítélte Babcockot a cselekedete miatt, sőt, utóbbi személyes példával is alátámasztotta Babcock hasonló módszereit. Mint mondták, az más, amikor egy edző kemény, vagy kiabál játékosaival, de amikor meg akarja alázni, azzal átlép egy határt. Miután fény derült a történtekre, Babcock egy rövid SMS-ben elismerte, hogy hibázott.

Hosszasan lehetne még folytatni Babcock undorító húzásait, két példát azért bemutatunk: a mostani idény első meccsén a Maple Leafs az Ottawa Senatorst fogadta. Egy játékos számára rendkívül fontos volt a találkozó: a 36 éves világbajnok, Jason Spezza nyáron igazolt a Maple Leafshez, hogy szülővárosa csapatában zárhassa le pályafutását, korábban pedig az Ottawa ikonikus alakja volt.

A meccsre az egész családja és rengeteg barátja kilátogatott, akik aztán arról értesültek nem sokkal a korongbedobás előtt, hogy Babcock nem nevezte Spezzát.

Csak azért, mert megtehette, és mert ilyen ember.

Jason Spezzát megfosztották a várva várt meccstől, mindezt saját családja és barátai előtt Forrás: AFP/2019 Getty Images/Christian Petersen

Hasonlót művelt minden idők legeredményesebb amerikai játékosával, a Dallas és a Minnesota North Stars legendájával, Mike Modanóval, aki 2010-ben utolsó szezonjára szintén szülővárosa csapatába, Detroitba igazolt, ahol akkor még Babcock volt a vezetőedző. Négy fordulóval az alapszakasz vége előtt a Red Wings a Minnesota Wildot fogadta, amelyet több szurkoló is elkísért, hogy utoljára láthassa játszani Modanót, aki ugyan jogilag másik csapat ikonja volt, de rengeteget tett azért, hogy az államban ismét népszerű legyen a játék. "Természetesen" Babcock kihagyta a csapatból, az utolsó háromra azonban visszatérhetett Modano, így viszont nem lett meg neki az 1500 NHL-mérkőzés, 1499-cel fejezte be pályafutását.

Na de vissza a jelenbe. Mielőtt lecsillapodhattak volna a kedélyek, szinte a semmiből szólalt fel a nigériai származású korábbi NHL-játékos, Akim Aliu, aki a Calgary Flames jelenlegi vezetőedzőjéről, a Team Canada vezetőjeként szintén világbajnok Bill Petersről osztott meg egy felháborító sztorit. 10 évvel ezelőtt Aliu a Chicago farmcsapatában, Rockfordban próbálta meg beverekedni magát a nagycsapatba, itt volt Peters az edzője. Az egyik mérkőzés előtt a mester beviharzott az öltözőbe, ahol épp rapzene szólt, majd ráripakodott Aliura:

A folytatás ennél is gyalázatosabb stílusban zajlott, ezért inkább nem idézzük. Aliu kikérte magának a rasszista hangnemet, bosszúból pedig Peters elérte a csapat vezetőségénél, hogy küldjék le a harmadosztálybeli csapathoz. Itt pedig megfeneklett a pályafutása.

Mike Babcock (balra), és egykori tanítványa, Bill Peters a 2014-es NHL játékosbörzén Forrás: AFP/2014 Getty Images/Bruce Bennett

Peters (aki egyébként Babcock mentoráltja volt még Detroitban) jelenleg a Calgary Flames vezetőedzője. A csapat tavaly az alapszakaszban a nyugati főcsoport első helyén végzett, azonban a rájátszás első körében a Colorado átgázolt rajtuk, azóta pedig nem találják magukat, és Peters alatt már eddig is inogott a kispad. Miután napvilágot látott az Aliu-ügy, vizsgálatot indítottak a vezetőedző ellen, és a következő mérkőzésen biztosan nem ő fogja irányítani a Flamest, de valószínűleg soha többé.

És hogy egy harmadik szálat is megnyissunk a történetben: a cseh Michal Jordán is megosztotta saját történetét Petersszel kapcsolatban. A hátvéd 2012-ben mutatkozott be az NHL-ben a Carolina Hurricanes színeiben, amelyet akkor Bill Peters irányított. Az akkor 22 éves játékos nehezen vette fel a ritmust, Peters pedig nem válogatott a módszerek között: egyszer hátba rúgta meccs közben a kispadon, és volt olyan, amikor egy csapattársa fejét ököllel ütötte. Ezek után az alelnökhöz, a klub legendájához, minden idők ötödik legeredményesebb játékosához, Ron Francishez fordultak.

Ő azonban óriási megdöbbenésre nem tett semmilyen intézkedést, minden maradt a régiben, Peters egészen 2018-ig edzhette a csapatot.

Ekkor érkezett meg az új tulajdonos, Thomas Dundon, aki rendesen átvilágította a klubot, és amikor tudomást szerzett mindezekről, szélnek eresztette a bűnösöket.

Bill Peters és Ron Francis, együtt jóban-rosszban Forrás: Canes Country

Érdekesség, hogy Francist azóta kinevezte a ligához 2021-ben csatlakozó Seattle általános igazgatónak, és ha Peterst kirúgják, lehet, hogy szerződteti oda. Bár mostantól komolyan fontolóra kell vennie, hiszen a történtek miatt nem sokan dolgoznának nekik.

Mindeközben több korábbi játékos, jelenlegi szószóló jelezte, hogy megannyi hokis fordult azóta hozzájuk különböző történetekkel, de ezeket egyelőre nem akarják nyilvánosságra hozni, az viszont biztos, hogy

vannak további érintettek az NHL-ben, az AHL-ben, a kanadai juniorligákban és a kanadai válogatottban is.

A lavina tehát beindult, az NHL pedig kétségbeesetten próbálja megállítani: magyar idő szerint szerda hajnalban felszólította a játékosokat, hogy bármilyen egykori, vagy jelenlegi sérelmük is van, ne kürtöljék egyből világgá, inkább forduljanak a Játékosok Szakszervezetéhez (NHLPA). Más kérdés, hogy ezzel ki lehet-e zökkenteni a folyamatot. Ebből ugyanis szakértők szerint forradalom lehet, Babcock, Francis (és valószínűleg Peters) után további fejek hullhatnak, ha kiderülnek hasonló szégyenletes dolgok. Az információs és technológiai fejlődés a játékosok javát szolgálja, ugyanis már nem kell titokban tartaniuk ezeket, nem kell félniük, hatalmuk van. Az öltözői titok fogalma pedig lassan megszűnhet.