Vágólapra másolva!
Shea Theodore, a Vegas Golden Knights vb-ezüstérmes hátvédje a Players Tribune-ön megjelent írásában közölte, hogy a májusi jégkorong világbajnokság után hererákot diagnosztizáltak nála. 

Theodore és csapata, a Golden Knights a 2018-as tündérmese-szerű menetelés után merész álmokkal vágott neki a 2018-19-es NHL-idénynek, azonban drámai mérkőzésen kiestek a playoff első körének hetedik mérkőzésén. A hátvéd, valamint klubtársa, Jonathan Marchessault nem búslakodtak sokáig, azonnal repülőre szálltak és Szlovákia felé vették az irányt, hogy csatlakozzanak a kanadai válogatotthoz a világbajnokságon. A juharlevelesek végül döntőbe jutottak, ott azonban meglepetésre kikaptak Finnországtól, így ezüstéremmel térhettek haza.

Theodore kissé csalódottan, de már a nyárra gondolva sétált az öltöző felé, amikor egy öltönyös fickó szólt neki, hogy menjen vele. A védő furcsállta a dolgot, tudta, hogy doppingtesztről van szó, de egyen már átesett a negyeddöntő előtt, és nem nagyon szoktak egy tornán kétszer is vizsgálni egy játékost.

A szoba előtt további négy öltönyös úriember várta, akik közölték vele, hogy megbukott az első teszten.

Theodore saját bevallása szerint soha nem használt semmilyen teljesítményfokozó szert, így nem értette, mi történik. Közölték vele, hogy a mintája irreálisan magas értékben tartalmazza a hCG hormont, ami főleg az állapotos nőkre jellemző. Vagy azokra, akiknek hererákjuk van.

Shea Theodore szerezte a vb-döntő első gólját Forrás: AFP/Joe Klamar

Theodore rendkívül összezavarodott, majd visszautazott az Egyesült Államokba további tesztekre, amik megerősítették a rossz hírt. A játékos ekkor még nem volt 24 éves. Néhány napon belül megműtötték, ami jól sikerült, eltávolították a tumort, és mivel óriási szerencséjére hamar észrevették és korai stádiumban volt, így nem terjedt át máshova.

A csapattársai egy emberként álltak mellette és tartották benne a lelket.

A jelek szerint sikeresen, Theodore ugyanis jelenleg tünetmentes, és 100%-os állapotban kezdheti meg a 2019-2020-as idényt.

Természetesen ezután is gyakran fogják vizsgálni, nehogy visszatérjen a rák.

Utólag talán nem is bánja, hogy a Vegas hamar búcsúzott az előző szezonban. Ha továbbjutnak, ki tudja, mi történik. Nincs vébé, nincs doppingteszt, nincs diagnózis sem. De szerencsére nem így történt.