Vágólapra másolva!
Az Alabama állambeli Mobile város rendőrsége elfogatóparancsot adott ki DeMarcus Cousins, a Los Angeles Lakers centere ellen. A játékost korábbi barátnője jelentette fel, mert állítólag telefonon halálosan megfenyegette, és erről hangfelvétele is van.

Cousinsnak augusztus 24-én volt az esküvője, és szerette volna, hogy a korábbi kapcsolatából született hétéves fia is ott legyen. A gyermek anyja, Christy West azonban nem akarta elengedni, ezért Cousins megfenyegette telefonon, hogy "golyót repít a ******* fejébe". A hölgy rögzítette a telefonhívást, majd feljelentette a 211 centis, 125 kilós játékost, valamint a TMZ-nek is kiadta a felvételt, emellett távolságtartási végzést is kért.

Az NBA és a Los Angeles Lakers közleményt adott ki arról, hogy vizsgálja az esetet, Cousins egyelőre nem kommentálta a történteket.

Az olimpiai és világbajnok center 2010 óta játszik az NBA-ben, a Sacramento Kings meghatározó játékosa volt, viszont a rájátszásba soha nem jutott be a csapattal, ezért 2017-ben a New Orleans Pelicanshez cserélték.

DeMarcus Cousins óriási hülyeséget csinált Forrás: AFP/Jewel Samad

Ott az első félszezonban épphogy lemaradtak a playoffról, a következő idényben viszont kirobbanó formában volt, 2015 óta zsinórban negyedszer az All-Star gálára is meghívták.

Úgy tűnt, a rájátszásban is bemutatkozhat majd, de 2018 januárjában elszakadt az Achilles-ina.

Nyáron lejárt a szerződése, sérüléséig joggal bízhatott egy többéves, nagyjából 150-170 milliót érő új megállapodásban, de ez persze már szóba sem jöhetett. Senkinek sem kellett, de végül a bajnoki címvédő Golden State Warriors mentőövet dobott neki egy egyéves, 5,3 milliós szerződéssel. Körülbelül egy év kihagyás után, 2019. január 14-én térhetett vissza, de már nem volt ugyanaz a játékos, mint korábban. Viszont 565 alapszakaszmeccs után végre megvolt a debütálás a playoffban, aztán a második mérkőzésen megint utolérte a balszerencse, elszakadt a combizma. A döntőre nagyjából felépült, de közel sem volt 100 százalékos, a finálé után pedig elköszönt tőle a Warriors.

A Los Angeles Lakers adott még neki egy esélyt, de egy teljesen hétköznapi, baráti edzőmeccsen térdszalagszakadást szenvedett augusztus 15-én, és valószínűleg a teljes 2019-2020-as idényre kidőlt.

Persze, lehet, hogy a sérülés nélkül sem játszhatna, ez attól függ, hogyan szankcionálják majd a halálos fenyegetést.

Cousins fiatalabb korában az NBA egyik legbalhésabb játékosának számított a pályán és azon kívül is, de az utóbbi években már nem erről, hanem a példátlan (amerikai major sportoló még sosem szakította el az Achilles-inát és a térdszalagját ilyen rövid időn belül) pechszériájáról lett híres. Most viszont úgy tűnik, visszatért a sötét oldal(r)a.