Társoldalunk:

Százmilliós szerződést kapott a Golden State Warriors alapembere

2019.08.03. 20:12

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Golden State Warriors új, négyéves megállapodást köt egyik alapemberével, Draymond Greennel.

Az NBA honlapjának szombati beszámolója szerint a 29 éves játékos az új kontraktus értelmében százmillió dollárt tehet majd zsebre, ha kitölti szerződését.

És még az előző szerződéséből is van egy éve és 18 millió dollárja:

Greent 2012-ben a draft második körében választotta ki az oaklandi klub. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem tartozott a legtehetségesebbek közé, az NBA egyik legsokoldalúbb játékosává nőtte ki magát és nagy szerepe volt abban, hogy a csapat 2015-ben, 2017-ben és 2018-ban is bajnoki címet nyert. Greent 2017-ben a liga legjobb védőjének választották, az All Star-válogatottba háromszor került be, mint ahogyan a legjobban védekező ötösbe is.

Ő az NBA történetének egyetlen olyan játékosa, aki úgy ért el tripla duplát (három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű eredmény), hogy kevesebb, mint tíz pontot dobott: 2017 februárjában a Memphis Grizzlies ellen mindössze négy pontot szerzett, de leszedett 12 lepattanót, adott 10 gólpasszt és szerzett 10 labdát.