Vágólapra másolva!
A legnagyobb ketrecharcos szervezet, a UFC 238., chicagói gálájának főmérkőzését a szervezet légsúlyú bajnoka, Henry Cejudo vívja Marlon Moraes ellen. A címvédő a felvezető sajtótájékoztatón meg is adta az alaphangot.

A 2008-ban szabadfogású birkózóként olimpiai aranyérmet nyerő Cejudo a kevert harcművészetek, azaz az MMA egyik legnagyobb egyénisége, annak ellenére, hogy mindössze 60 kilót nyom a mérlegen. A légsúlyú bajnok Chicagóban célbaveszi a harmatsúly övét is, így Amanda Nunes, Conor McGregor és Daniel Cormier után ő lehet a negyedik UFC-harcos, aki egyszerre két súlycsoport bajnoki címét birtokolja. Ez akár elég is lehetne ahhoz, hogy magából bohocót csinálva, palásttal a vállán, koronával a fején jelenjen meg a Marlon Moraes elleni meccsét felvezető sajtótájékoztatón, miközben egy cilinderből gumikígyót és plüssnyulat "varázsol" elő.

Moraes annyira nem volt elragadtatva a mutatványtól, be is szólogatott a bajnoknak, és biztosak lehetünk benne, hogy a 22-5-1-es mérleggel érkező kiváló harcos meg akarja majd mutatni, hogy ő nem egy plüssnyuszi, aminek csak úgy szét lehet rúgni a hátsóját.