A Michigan Egyetemről érkezik a Cleveland Cavaliers vezetőedzője

NCAA Basketball Tournament - West Regional - Anaheim GettyImageRank2 BASKETBALL
John Beilein korábban a Michigan Egyetem edzője volt
Vágólapra másolva!
John Beilein lesz az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Cleveland Cavaliers vezetőedzője.

Az ESPN értesülése szerint a 66 éves szakember ötéves szerződést ír alá, ezt megelőzően 2007 óta a Michigan Egyetem csapatát irányította.

John Beilein korábban a Michigan Egyetem edzője volt Forrás: AFP/2019 Getty Images/Sean M. Haffey

A Keleti főcsoportban szereplő Clevelandtől a tavalyi elveszített nagydöntőt követően távozott LeBron James, majd október 28-án Tyronn Lue vezetőedző hagyta el a klubot, miután hat vereséggel rajtolt az együttes. Ezt követően Larry Drew ült le a kispadra, akinek irányításával mindössze 19 győzelmet gyűjtött a csapat, így neki is távoznia kell.