Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) keleti főcsoportdöntőjében a Boston Bruins összesítésben már 2-0-ra vezet, miután magyar idő szerint vasárnap este 6-2-re legyőzte a Carolina Hurricanest.

A hazai csapat az egész mérkőzésen fölényben játszott, 23 perc után már 3-0-ra vezetett. Nem sokkal később a csak "Patkánynak" becézett Bruins-támadó, Brad Marchand hátulról arcon vágta a Carolina csapatkapitányát, Justin Williamset, aki ezek után kérdőre vonta a szélsőt. Természetesen a bírók csak az utóbbi jelenetet vették észre, így Williamset két percre kiállították, az emberelőnyt pedig Matt Grzelcyk második találatával kihasználta a Bruins, 4-0-ra elhúzott, innen pedig már nem volt visszaút a Hurricanesnek.

Sőt, a Boston már 6-0-ra is vezetett, a Hurricanes két gólja csak a becsület megmentésére volt elég. Az együttes abban bízhat, hogy a következő két mérkőzését hazai jégen játssza, ahol ebben a rájátszásban még nem kapott ki.

Eredmény, keleti főcsoportdöntő, 2. mérkőzés:

Boston Bruins-Carolina Hurricanes 6-2
Állás: 2-0 a Boston javára.

A párharc az egyik csapat negyedik győzelméig tart.