Vágólapra másolva!
Mi a közös Michael Jordanben és Wayne Gretzkyben? Az ember erre a kérdésre rávágná, hogy az egyik minden idők legjobb kosarasa, másik pedig jégkorongosa volt. Nos, ahogy annak idején a tévés-betelefonálós vetélkedőkben mondták: a válasz jó, de mi nem erre gondoltunk. Ezúttal a megfejtés: mindketten megbuktak mint vezetőségi tagok. Az egyik általános igazgatóként, a másik edzőként. De nemcsak róluk mondható el, hogy a kispad mögött vagy a bőrfotelben már nem voltak olyan sikeresek, mint a pályán vagy a jégen. Legutóbb Magic Johnson elképesztően amatőr lemondásától volt hangos a sportvilág, ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány szupersztárt, akik közül páran nemcsak kudarcot vallottak, de évekre előre megásták a csapatuk sírját.

Michael Jordan

Nem sorolnánk a parkettán szerzett érdemeit, címeit, röviden: a valaha volt legjobb kosárlabda-játékos, nyomába sem igazán érhet senki. 1998-ban (hivatalosan 1999 januárjában) másodszor is visszavonult, miután megnyerte hatodik bajnoki címét, de nem tudott elszakadni a játéktól. 2000 januárjában tulajdonrészt szerzett a Washington Wizardsban, és ő lett a kosárlabdáért felelős elnök. Habár kitakarított néhány rossz szerződést, főleg a ballépések jellemezték a munkáját.

Ezek közül a leghíresebb a 2001-es újoncbörzén (draft) elkövetett kapitális hiba, amikor egy gimnáziumi sztárt, Kwame Brownt választott első helyen. A center szép magasra nőtt, ezért volt domináns a gimis bajnokságokban, viszont az NBA-ben hamar kiderült, mi a legnagyobb gondja: nem igazán tud kosárlabdázni.

Jordanék ráadásul elsiklottak a tény felett, hogy Brownnak olyan kicsi volt a tenyere, hogy center létére szégyenszemre nem tudta megtartani egy kézzel a labdát. Minden idők legrosszabb draftválasztásának tartják, Jordan legnagyobb pechére ezt ő maga követte el.

Te Kwame! Ha már téged választottalak, próbálj már meg úgy tenni, mint egy kosárlabdázó! Forrás: AFP/Heather Hall

Ezzel viszont nem volt vége. MJ-nek hiányzott a játék is, ezért a 2001-2002-es szezonban visszatért a Wizards színeiben, valamint kinevezte edzőnek Doug Collinst, akit még a Bullsból ismert. Két nem túl dicsőséges szezon után végleg visszavonult, de azért közben (habár ekkor technikailag nem ő volt az elnök) megszerezte a korosodó, a lejtőn lefelé haladó Jerry Stackhouse-t többek között a fiatal Rip Hamiltonért cserébe, akivel nem igazán találta a közös hangot. Hamilton aztán a 2004-es Detroit Pistons bajnokcsapatának alapköve lett.

És még mindig nincs vége. 2003-ban a Wizards tulajdonosa kirúgta, de nem tudott nyugodni, ezért 2006-ban tulajdonrészt vásárolt a Charlotte Bobcatsből. 2010-ben aztán többségi tulajdonos lett, a csapat viszont továbbra is botrányos volt, méghozzá annyira, hogy a 2011-12-es csonkaszezonban 66 meccsből hetet tudott megnyerni.

A 10,6%-os győzelmi mutató az NBA történetének legrosszabbja.

Azóta a csapat ismét Hornets néven fut, viszont változatlanul sikertelen, igaz, a középszerűséget elérte, pontosan azt a szintet, amit Jordan játékosként nem engedett volna meg magának.

Wayne Gretzky

A "Great One" első megbízatása sikert hozott, visszavonulása után őt választották a kanadai férfi hokiválogatott igazgatójának. Gretzky és stábja bivalyerős keretet állított össze a 2002-es téli olimpiára, ahol a döcögős rajt után végül aranyat nyert a csapat, 50 év után először, ráadásul az amerikai Salt Lake Cityben, ahol a hazai csapatot győzte le 5-2-re. Ezen felbuzdulva 2006-ra is ő kapta a feladatot, ott viszont a Team Canada már a negyeddöntőben elvérzett. Ráadásul ekkor már volt egy főállása is, ugyanis 2005-ben, a bérvita miatt elmaradt szezon után a Phoenix Coyotes kinevezte vezetőedzőnek.

Pontosabban ő saját magát, mert ekkor már résztulajdonosa volt a csődközelben lévő klubnak. A szurkolók abban bízhattak, hogy Gretzky elképesztő játékintelligenciája, ösztönei és látása edzőként is sikeressé teszik.

Az első szezon még úgy-ahogy elment, 50%-os mérleget hozott, de a rájátszásra nem volt esélye. Az idény legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor az újonc Alex Ovecskin ellenük lőtte a hokitörténelem egyik legkáprázatosabb gólját.

A playoff nem jött össze, de Gretzky kapott egy ötéves szerződéshosszabbítást, viszont a következő szezonban a Phoenix utolsó helyen végzett a nyugati főcsoportban. Ezt még két kudarcos év követte, aztán 2009 májusában a klub csődöt jelentett, Gretzky pedig lemondott minden tisztségéről. Akármennyire is különös, de ez hozta el a pozitív változást, ugyanis a helyét Dave Tippett vette át a pad mögött, akivel megtáltosodott a csapat.

Gretzky utolsó évében 79 pontot szerzett a Coyotes, Tippett elsőjében 107-et,

és innentől az együttes (habár nézhetetlen hokit játszott) egymás után háromszor bejutott a rájátszásba, 2012-ben pedig főcsoportdöntőt játszott. Minden idők legjobb játékosa pedig belátta, hogy ez nem neki való munka, és azóta sem próbálkozott vele újra.

Magic Johnson

A legfrissebb, egyben az egyik legkínosabb bukás. Miután HIV-fertőzése miatt korán vissza kellett vonulnia, ő sem tudott elszakadni a kosárlabdától és a Los Angeles Lakerstől, ezért az 1993-94-es szezon végén nagyon megörült, amikor Jerry Buss tulajdonos felajánlotta neki az edzői pozíciót, miután kirúgta az előző trénert. Magic pályafutása egész jól indult, az első hat meccsből ötöt megnyert a Lakers, viszont a következő tízet elveszítette, és így ért véget a szezon. Na meg Magic edzői karrierje, aki ezek után lemondott.

A mindig mosolygó Magic Johnsonnak sok volt az elnöki pozíció, kötetlenebb munkát szeretett volna magának Forrás: AFP

Több mint 20 évet kellett várni a visszatérésére. 2017 januárjában Jerry Buss lánya, Jeanie kirúgta saját testvérét, Jimet, az ő klubelnöki székét Magic kapta meg. Az újjáépülő Lakersben nem igazán hitt, összevissza csereberélte a játékosait, miközben kitűzött maga elé egy határidőt:

a 2019-2020 idény kezdetéig legalább két szupersztárt szerez a csapatnak.

Az első lépés összejött, leigazolta LeBron Jamest, nála nagyobb halat nem is foghatott volna. (Más kérdés, hogy nyílt titok volt, hogy LeBron a Lakershez akar menni.) A cél ekkor még nem a bajnoki cím volt, hiszen továbbra is a fiatal magra épített a klub, viszont odavitt még néhány bántóan ostoba, több helyről is elkergetett játékost.

Ehhez képest az elképzelés működött, egészen addig, amíg James megsérült. A csapat elindult a lejtőn, Magic pedig ököllel csapott a pánikgombra. A cserehatáridő előtt mindent megmozgatott azért, hogy megszerezze Anthony Davist a New Orleans Pelicanstől, szinte bárkit odaadott volna érte (Jamesen kívül), de a Pelicans nem adta be a derekát, sőt, kiszivárogtatta azokat az információkat, hogy kiket ajánlott fel érte Magic. A csapat ettől szétesett, a lejtmenetből zuhanás lett, aminek az lett a vége, hogy 2005 után először LeBron James nélkül rendezik meg az NBA rájátszását.

Magic nem várta meg az alapszakasz végét, nem sokkal a Lakers utolsó meccse előtt összehívott gyorsan egy sajtótájékoztatót, ahol bejelentette lemondását.

Mindezt úgy, hogy előtte senkivel sem beszélt, tehát Jeanie Busstól kezdve LeBron Jamesen át mindenki ott tudta meg, hogy Magic befejezte. Nem éppen elegáns búcsú.

Isiah Thomas

A legendás irányító kétszeres NBA-bajnok volt a Detroit "Bad Boys" Pistonsszal, amely egyszerre vetett véget a 80-as évek végén a Celtics-Lakers uralomnak, és tartotta távol (akkor még) a tróntól Michael Jordant és a Chicago Bullst. Ők ketten egyébként gyűlölték egymást, a legenda szerint Jordan közbenjárása miatt maradt ki Thomas az 1992-es Dream Teamből. 1994-es visszavonulása után bevásárolta magát a Toronto Raptors elnöki székébe, és egész tehetséges csapatot hozott össze, de 1998-ban távozott, mert összeveszett a menedzsmenttel.

2000-ben Larry Bird helyét vette át az Indiana Pacers kispadján, a friss döntős csapatot pedig annyira lezüllesztette három év alatt, hogy a Pacers összesen három első körös búcsút tudott felmutatni a rájátszásban.

2003-ban Bird elnökként tért vissza a klubhoz, első dolga pedig Thomas menesztése volt. Ezzel egyébként nemcsak az Indianának tett szívességet, de a New York Knicks sírját is megásta.

Thomasnak sokszor volt ennyire gondterhelt arca a Knicks kispadján Forrás: Getty Images/AFP/2008 Getty Images/Nick Laham

2003 decemberében ugyanis kinevezték Thomast a Knicks elnökévé, ahol megkezdődött a nem túl hosszú, de annál hatásosabb rémuralma. Először is eladta a csapat jövőjét jelentő draftjogokat a túlsúlyos, balhés és szívbeteg Eddy Curryért (a jogokat megkapó Chicago a drafton ezekkel LaMarcus Aldridge-et és Joakim Noaht húzta), aki ráadásul ugrani, védekezni és lepattanózni sem tudott. A 2006-os szezon végére a New York fizetett a legtöbbet a játékosainak az egész NBA-ben, a csapat mégis utolsó előtti helyen végzett. James Dolan tulajdonos kirúgta Larry Brownt, majd azonnal belelőtt egyet a már így is vérző sebbe, és Thomast ültette a kispadra.

"Zeke" köszönte szépen a lehetőséget, folytatta a rombolást a borzasztó igazolásaival és a bőven kritizálható játékrendszerével. Ugyan megígérte a bajnoki címet, végül negatív klubcsúcsot állított fel a 2007-08-as szezonban elszenvedett 59 vereségével, így kirúgták.

Azóta tévés szakértőként dolgozik, a New York pedig még mindig az NBA egyik kabarécsapata.

Bart Starr

Az NFL egyik első sztárirányítója volt Bart Starr, aki a Green Bay Packersszel halmozta a sikereket a 60-as években. Háromszor volt bajnok, mielőtt bevezették volna a Super Bowlt, ezek közül az első kettőt megnyerte, valamint ő lett mindkétszer a döntő MVP-je. Az NFL ünnepelt klasszisaként vonult vissza 1971-ben, aztán edzőként majdnem ledöntötte saját szobrát.

A híres Vince Lombardi volt még a mestere játékosként, úgy gondolta, amit tőle tanult, azt ő is vissza tudja adni edzőként.

A Packersnél tárt karokkal várták a következő évben, de ekkor még csak az irányítókat edzette. Majd jött két év szünet, aztán 1975-ben vezetőedzői feladatokat kapott, sőt, általános igazgatóként ő volt saját maga főnöke.

Két Packers-ikon: Bart Starr és Aaron Rodgers Forrás: AFP/2014 Getty Images/Joe Kohen

Talán a túlzott tisztelet, vagy a kontroll hiánya vezetett oda, hogy a klublegenda nyolc évig irányíthatta a csapatot, amely a patinás Packers egyik legsötétebb időszaka lett. Starr vezetésével mindössze két szezonban produkált pozitív mérleget a csapat, és csak egyszer, Starr utolsó évében, 1982-ben jutott rájátszásba, de a kaland véget ért a második fordulóban, ahogy az egykori irányító edzői pályafutása is. Egy 2013-as interjúban elismerte, hogy élete legrosszabb döntését hozta, amikor belevágott az edzősködésbe.

Bryan Trottier

Az indián származású hokis a sportág kiemelkedő alakja, aki az 1980-as évek első felének legdominánsabb csapatának, a New York Islandersnek volt a vezére, zsinórban négy Stanley-kupát nyert. Habár vele egy időben Wayne Gretzky szétzúzta az összes addigi létező rekordot,

voltak, akik Trottier-t tartották a jobb játékosnak, mert ő is bármelyik szezonban képes volt legalább 100 pontot termelni (rekordja 134), ráadásul az egyik legjobban védekező csatár is volt, ami óriási erény a jégkorongban.

A 90-es években aztán még kétszer lett bajnok a Mario Lemieux vezette Pittsburghgel, aztán 1994-ben visszavonult, de 1997-ig másodedzőként tevékenykedett a Penguinsnél. Ekkor a Colorado Avalanche-hez szerződött, ahol 2001-ben ismét kupát nyert, nem csoda, hogy 2002-ben a New York Rangers kinevezte vezetőedzőnek. Ezzel az Islanders-drukkerek körében az imádott bálványból gyűlölt ellenség lett, viszont a Rangers-szurkolók sem zárták a szívükbe.

Bryant Trottier-nek végül megbocsátottak az Islanders szurkolói Forrás: AFP/2015 Getty Images/Bruce Bennett

Védekezésre alapuló játékot erőltetett a csapatra, amelynek olyan sztárcsatárai voltak, mint Eric Lindros, Pavel Bure vagy Petr Nedved. A nézhetetlen hoki nem tetszett a fanatikusoknak, viszont eredményt sem hozott, 54 mérkőzés után elzavarták, és egészen 2014-ig nem került kispad közelébe, azóta a Buffalo Sabres segédedzője.

A sort bőven lehetne folytatni. Olyan legendák maradtak ki, mint a Los Angeles Lakers és az NBA egyik első szupersztárja, Elgin Baylor, aki később 22 évig volt a városi rivális Clippers igazgatója, ezalatt a csapat négyszer jutott rájátszásba. Wes Unseld, Kevin McHale, Vlade Divac, Mike Singletary mind kimaradt, pedig ők is ékes példái annak, hogy

egy remek játékoskarrier nem feltétlenül vonzza maga után az edzői vagy csapatvezetői sikereket.

Persze tudunk ellenpéldát is, hiszen Jerry Westből remek elnök lett, ahogy Steve Yzermanből is, és a John Elway által összerakott Denver Broncos is nyert Super Bowlt. Sian Beilock, a Chicago Egyetem pszichológia professzora szerint a kulcs a kommunikációs képesség. Úgy gondolja, hogy egy játékos, ahogy egyre jobbá válik, annál nehezebben érteti meg magát a környezetével, vagy adja át a tudását, és ez edzőként is igaz lehet rá. Aki ebben tud javulni, abból lehet sikeres edző vagy vezető, másképp viszont marad egy jókora fekete pont egy legendás önéletrajzban.