Társoldalunk:

A rekorder és történelmi első után itt az NHL rájátszásának második köre

2019.04.25. 13:02

Az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) 2019-es rájátszásának első körének egy óriási tanulsága lett: nem létezik papírforma. A nyolc párharcból összesen egyetlen egy (!) olyan csapat jutott tovább, amelyet a vegasi fogadóirodák előzetesen esélyesebbnek tartottak. Kiesett mind a négy divízióelső, a tavalyi döntősök, de még a sötét lovak is. Történelmi események jellemezték a nyitófordulót, ezek után ember legyen a talpán, aki megpróbál jósolni a következőre. Mi teszünk egy kísérletet, aztán persze úgysem az fog történni, amire számítunk.

Keleti Főcsoport

Boston Bruins - Columbus Blue Jackets
Ha már fentebb leírtuk, hogy egy favorit jutott tovább a nyolc közül, akkor nevesítsük is: a Boston Bruins. A 2011-es bajnok idén is a Toronto Maple Leafsszel csapott össze az első körben, és akárcsak tavaly, most is a mindent eldöntő hetedik meccsen harcolta ki a továbbjutást. Méghozzá úgy, hogy a kanadai együttes összesítésben 3-2-re vezetett, és hazai pályán lezárhatta volna a szériát, de a Bruins győzni tudott az Air Canada Centerben, a TD Gardenben pedig 5-1-re nyert, ezzel pedig ott lesz a következő körben. Tuukka Rask eddig remekelt a kapuban, az ő jó teljesítményére továbbra is szükség lesz a komoly tűzerővel rendelkező Columbus ellen.
A Blue Jackets olyat tett az első körben, amire több mint 80 éve nem volt példa, azaz söpréssel, 4-0-val ütötte ki az alapszakaszt utcahosszal megnyerő, rekordokat döntögető Tampa Bayt. Ennek akkora valószínűsége volt, hogy a bukmékerek 55-szörös (!) pénzt fizettek annak a bátor embernek, aki erre fogadott.

Senki nem gondolta volna, hogy a Columbus ilyen simán kiüti az alapszakaszgyőztes Tampa Bay LightningotForrás: AFP/2019 Getty Images/Kirk Irwin

Az előzetesben azt írtuk, hogy a csapat kerete jóval erősebb annál, minthogy az első körben kiessen, és ez be is igazolódott, de ilyen erődemonstrációra senki sem számított, innentől pedig végképp nem lehet leírni őket. A februárban megszerzett olimpiai bajnok Matt Duchene a hátára vette a csapatot, valamint a kétszeres Vezina-győztes Szergej Bobrovszkij is félelmetesen védett az első meccs első harmadán kívül. John Tortorella is bebizonyította, hogy még mindig a világ egyik legjobb edzője, aki bárki ellen képes kitalálni a megfelelő taktikát, szóval a Bostonnak nem lesz egy kellemes szériája. Az előzmények fényében lehetetlen megtippelni, ki jut a főcsoportdöntőbe.

New York Islanders - Carolina Hurricanes
Habár az Islanders jobban szerepelt az alapszakaszban, mint elsőkörös ellenfele, a Pittsburgh Penguins, sokan egy lyukast garast sem adtak volna a továbbjutására, hiszen 2016 és 2017 bajnokával kellett megmérkőzni. A zseniális Barry Trotz és tanítványai viszont egyáltalán nem foglalkoztak a papírformával, és konkrétan megfojtották a Penguinst, végül simán, 4-0-val kisöpörték az esélyesebbnek tartott csapatot. A Sidney Crosbyt, Jevgenyij Malkint és Phil Kesselt felvonultató Pittsburgh összesen hat gólra volt képes a négy találkozón, az alapszakaszban megcsodált Islanders-védelem, valamint a Vezina-trófeára jelölt Robin Lehner leradírozta a szupersztárokat a túloldalon.Az ellenfél az első kör időrendben utolsó továbbjutója, a Carolina Hurricanes lesz, amely szintén komoly skalpot gyűjtött be, miután hét mérkőzésen, dupla hosszabbításos hirtelen halálban kiejtette a címvédő Washington Capitalst. Nem ecsetelnénk, hogy ez önmagában mekkora bravúr, de azt megjegyeznénk, hogy a csata első hat mérkőzését mindig a hazai együttes nyerte, a hetediket viszont a fővárosban húzta be a Carolina. Ez volt minden idők harmadik leghosszabb, mindent eldöntő hetedik meccse, ahol némi meglepetésre az idegek harcát a fiatalok és rutinos játékosok tökéletes elegyét adó Hurricanes bírta jobban.

Ráadásul teljesen megérdemelten, a hazai meccseken ugyanis elképesztően domináns játékot mutatott Rod Brind'Amour együttese, amely nem mellesleg a 2019-es naptári év egyik legjobb formában lévő csapata.
A betonvédelem a lendületes, látványos támadógépezet ellen, továbbjutóra itt sem tippelnénk. Döntő lehet, hogy az Islanders már egy hete pihen, míg a Hurricanes a hosszú első körös csata után azonnal belevág a másodikba.

Nyugati Főcsoport

San José Sharks - Colorado Avalanche
A Sharks is a hetedik meccs hirtelen halálában harcolta ki a hosszabbítást a tavalyi döntős Vegas Golden Knights ellen, igaz, arról a meccsről még sokat fognak beszélni. A Vegas ugyanis 11 perccel a vége előtt 3-0-ra vezetett, de ekkor a Sharks kapott egy ötperces emberelőnyt (vitatott, hogy mennyire jogosan), ami alatt négy gólt ütött. A Golden Knights végül hosszabbításra mentette a sorsdöntő találkozót, de a hosszabbításban ismét a San José talált be.

Persze ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a Vegas összesítésben már 3-1-re vezetett, többször is lezárhatta volna a párharcot. A Sharks kerete rendkívül mély, bár valószínűleg hosszabb időre kiesett a csapatkapitány, Joe Pavelski, viszont még így is komoly támadópotenciál van Pete DeBoer együttesében. Ha a csatároknak nem menne, akkor jöhet Brent Burns, vagy Erik Karlsson, akik szintén bármikor jók lehetnek 1-2 gólra a védelemből. Ahogy a kapuban Martin Jones is, csak éppen negatív értelemben, egyértelműen ő a gyenge láncszeme a csapatnak.A Colorado végrehajtotta az úgynevezett "suttyó söprést" (douchebag sweep) az előző fordulóban, ugyanis 4-0-ra elveszítette az első mérkőzést a nyugati alapszakaszelső Calgary Flames ellen, a következő négyet viszont megnyerte, és viszonylag simán ment tovább. Így néhány nappal a Tampa kiesése után a másik főcsoportgyőztes is búcsúzott az első körben, erre még soha nem volt példa az NHL-ben.

A Rocky Mountain Line, azaz Gabriel Landeskog, Nathan MacKinnon és Mikko RantanenForrás: AFP/2018 Getty Images/Christian Petersen

Jared Bednar ugyan többször is megbontotta a félelmetes Landeskog-MacKinnon-Rantanen sort, de amikor égett a ház, összerakta őket. Előbbinek nem igazán akartak jönni a gólok, viszont így is rendkívül hasznosan játszott, utóbbi kettő pedig folyamatosan dominált a Flames papíron bivalyerős védelme ellen. A hazai meccseken elképesztően jól játszottak, a két találkozón összesen 108 (!) kapura tartó lövést jegyeztek a játékosok, és ha ugyanilyen nyomás alatt tudják tartani Jonest, lehet keresnivalójuk a szériában. Náluk Philipp Grubauer továbbra is magabiztos, bár a Sharks ellen valószínűleg több dolga lesz, mint az első körben. Mondjuk így is bemutatta a playoff eddigi legnagyobb bravúrját a negyedik meccs hosszabbításában, ami sorsfordító volt a párharc alakulásának szempontjából.

St. Louis Blues - Dallas Stars
Egyik csapat sem volt favorit a saját szériájában a nyitókörben, bár az ő esetükben nem lehet világraszóló meglepetésről beszélni. A Blues és előző ellenfele, a Winnipeg Jets között pontegyenlőség volt az alapszakasz után, de a kanadai csapat tavalyi főcsoportdöntője, és az idei erősítései után arra lehetett számítani minimum, hogy megismétlik a tavalyi szereplést. Ehhez képest a St. Louis elhozta az első két meccset Winnipegből, viszont otthon mindkettőt elveszítette. Aztán jött Jaden Schwartz megőrülése, aki az ötödik meccsen 15 másodperccel a vége előtt győztes gólt szerzett, a hatodikon pedig mesterhármast ütött, amire csak kettővel tudott válaszolni a Jets, így hat meccsen továbbment a Blues.

Mi lesz akkor, ha Taraszenko is megtalálja a góllövő ütőjét? A csapat egyébként úgy van ott a második körben, hogy télen még az NHL sereghajtója volt, ez még senkinek sem sikerült.
A Stars már az első meccsen sokkolta a divíziógyőztes Predatorst, de a következő két meccset a Nashville nyerte. Amikor már azt gondolta volna mindenki, hogy itt végre beigazolódik a papírforma, a Dallas megrázta magát, a következő két meccsen öt gólt lőtt, a hatodikon pedig hosszabbításban a továbbjutást érő gólt is megszerezte.

A kapuban Ben Bishop továbbra is briliáns, az első sor is szállítja a gólokat, a védelemben John Klingberg és az újonc Miro Heiskanen is remekel. Érdekes, harcos csatának ígérkezik, a változatlanság kedvéért itt sem jósolunk.

A történelmi, még sokáig emlékezetes első kört nagyon nehéz lesz felülmúlnia a másodiknak, de az NHL rájátszása pontosan ezért különleges. Mindig történik valami olyan, amire senki sem számít, olyanokból lesznek hősök, akikről azt sem tudták előtte, hogy kik (mint például Barclay Goodrow), és egyre több lesz a dráma. Az pedig már csak hab a tortán, hogy igazi, playoff-hoki folyik a jégen, ami a legszórakoztatóbb a világon.