Vágólapra másolva!
Az Orlando Magic 103-96-ra legyőzte hazai pályán a kétszeres címvédő Golden State Warriorst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján. A bajnokverés már önmagában boldoggá tette a szurkolókat, de volt egy család a közönségben, amely 5000 dollárral gazdagodott a meccs alatt.

A mérkőzés egyik szünetében dobóversenyt tartottak a pályán, ahogy az teljesen megszokott az amerikai kosármeccseken. A feladatra a Sanchez-családot választották ki, amelynek az volt a feladata, hogy 45 másodperc alatt először egy közelit, aztán egy büntetőt, egy hárompontost, végül pedig egy félpályás kosarat szerezzen. A tét 5000 dollár volt, azaz majdnem másfél millió forint. Így sikerült:

Az Orlando egyébként úgy nyert hogy a Warriors a zárónegyedben 11 pontos előnyben volt. Steve Kerr együttese legutóbbi hat mérkőzéséből négyet elveszített. A floridai csapat ezt megelőzően 11-szer kapott ki kaliforniai riválisától, 2012. december 14. óta először tudott nyerni.

A Philadelphia 76ers az Oklahoma City Thunder otthonában tudott győzni. A párosítás legutóbbi 19 mérkőzését kivétel nélkül a Thunder nyerte, a vendégek mostani sikerükkel a liga történetének leghosszabb, két csapat közötti győzelmi sorozatának vetettek véget.

James Harden, a Houston Rockets sztárjátékosa 58 pontot dobott a Miami Heat ellen, csapata pedig 21 pontos hátrányból fordított.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

12 teams hit the floor Thursday night!

NBA (@nba) által megosztott bejegyzés,

A Denver Nuggets sorozatban kilenc győzelem után kapott ki saját közönsége előtt, a nyugati rangadón a Utah Jazz diadalmaskodott a Pepsi Centerben.

Eredmények:
Oklahoma City Thunder-Philadelphia 76ers 104-108
Houston Rockets-Miami Heat 121-118
Orlando Magic-Golden State Warriors 103-96
Denver Nuggets-Utah Jazz 104-111
Indiana Pacers-Minnesota Timberwolves 122-115
New York Knicks-Cleveland Cavaliers 118-125