Ennél undorítóbb húzást még nem láttak kosárpályán - videó

ncaa kosárlabda kewan platt
Vágólapra másolva!
Sportpályára nem illő jelenetet láthattak azok, akik az Egyesült Államokban kilátogattak a Fitchburg State-Nichols College egyetemi kosármeccsre. Sőt, mivel videó is készült az esetről, így az egész világ elszörnyülködhet rajta.

A mérkőzés során a Nichols játékosa, Nate Tenaglia szórt be a sarokból egy szép hárompontost, de még mielőtt a labda beesett volna a gyűrűbe, a hazaiak kosarasa, Kewan Platt ott termett, majd tiszta erőből arcon könyökölte ellenfelét.

Látható, hogy szinte senki nem vette észre a történteket, a játékvezető sem oda nézett, de a videónak köszönhetően nyilvánosságra került ez a hihetetlen alattomosság. A Fitchburg State sportfelelőse később elnézést kért a vendégektől, majd hivatalos közleményt is kiadott, amelyben az egyetem nevében is teljesen elhatárolódik Platt akciójától. A tettest kivágták a csapatból, valamint felfüggesztették a hallgatói jogviszonyát is.