Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdetét veszi az észak-amerikai profi hokiliga (NHL) 101. idénye. A 100. méltó volt a centenáriumhoz, hiszen a Vegas Golden Knights újoncévére sokáig fogunk még emlékezni, ahogy arra is, hogy Aleksz Ovecskin végre csúcsra jutott a Washingtonnal. Olyan csapatok estek szét, amelyeket az élmezőnybe vártunk, miközben oda olyanok jutottak, amelyeket már a szezon előtt eltemetett mindenki. Ez az, ami minden évben előfordul, és idén is ez várható. De érdemes megnézni, hogy egy mozgalmas nyár után mely csapatok lehetnek harcban a sportvilág egyik legmegbecsültebb trófeájáért, a Stanley-kupáért, és melyek azok, amelyek legszívesebben átaludnák az egészet.

Akik szerint elég az, amijük van

Nem feltétlenül az a csapat viheti haza a Stanley-kupát a szezon végén, amelyik nyáron a legjobban erősített. Az előző idény előtt a Washington kerete inkább gyengült, aztán mégis a Capitals örülhetett. A Tampa Bay Lightning is ezt az analógiát követte idén, de azt hozzá kell tenni, hogy a keret már így is bombaerős volt. Nehéz gyenge pontot találni a játékoskeretben, amely ha végre egy teljes szezont együtt tud játszani, akkor átlépheti saját árnyékát.

Mindenki tudja, hogy jó csapat a Tampa, már csak azt kell bizonyítaniuk, hogy bajnokságot is képesek nyerni.

Hasonló a helyzet a tavalyi alapszakaszgyőztes Nashville Predatorsszal is. Peter Laviolette csapata 2017-ben döntőzött, majd a tavalyi szezon közben Kyle Turrisszal erősített, de végül a rájátszás második körében elhasalt. Ettől függetlenül még mindig az esélyesek között kell számolni velük, főleg egy ilyen védelemmel. A Nashville-t pont az a Winnipeg Jets gyűrte le, amely éppen az előző szezonra állt össze. Szupertehetséges és remek veteránok hatékony elegye a csapat, a tavalyi szezonban szerzett rutinnal felvértezve

az első kanadai klub lehet 1993 óta, amely elhódítja a Stanley-kupát.

Az elmúlt három kiírás bajnokai, a Washington és a Pittsburgh sem vitte túlzásba a költekezést. A címvédő kerete szinte egyáltalán nem változott, „csak” Barry Trotz vezetőedző távozott, helyét az újonc Todd Reirden veszi át. De ettől még harcban lehetnek a kupáért, Ovecskin megérezte a győzelem ízét, és ő nem az a fajta hokis, akinek ez elveszi a motivációját.

Ovecskin nem fogja könnyedén elengedni a kupát Forrás: AFP/2018 Getty Images/Bruce Bennett

2016 és 2017 bajnoka, a Penguins mindössze egy hátvédre, Jack Johnsonra ruházott be, de nála már az is véleményes, hogy egyáltalán erősítésről lehet-e beszélni. Az biztos, hogy amíg Sidney Crosby, Jevgenyij Malkin és a kapus Matt Murray egészséges, addig a Pittsburghgel is számolni kell. Érdekes lehet még a Boston Bruins, ahol a fiatal mag tavaly már biztató jeleket mutatott, idén akár tovább is mehetnek a rájátszás második körénél.

Akik rendesen bevásároltak

A Las Vegas-i fogadóirodák a Toronto Maple Leafs végső győzelmére fizetik a legkevesebb pénzt, és ebben nincs is semmi meglepő. Már tavaly is ígéretes szezon nézett ki nekik, de a playoff első körében a Boston túl nagy falatnak bizonyult a három fiatal csatárzsenire (Auston Matthews, Mitch Marner, William Nylander) építő együttes számára. A vezetőség érezte, hogy a nyers tehetség nem elég, ide egy már bizonyított szupersztár is kell, így mindent bevetett, hogy a nyári szabadügynök-piac legnagyobb halát, John Tavarest kifogja.

Ez végül sikerült is (77 millió dollárnak köszönhetően), így a Maple Leafs támadószekciója vitán felül a legjobb lett az NHL-ben,

még úgy is, hogy Nylander jelenleg bérvitában áll a csapattal, és egyelőre nincs szerződése. A védelem azonban nem életbiztosítás, ráadásul ha túlvédetik Frederik Andersent az alapszakaszban, az visszaüthet a rájátszásban.

John Tavaresre megváltóként néznek Torontóban Forrás: NHL.com

A csodaszámba menő újoncszezont produkáló Vegas Golden Knights a tavalyi meglepetésdöntő után ebben az idényben a kupagyőzelmet célozza meg. Ilyen szellemben tevékenykedtek a holtszezonban is, leigazolták Paul Stastnyt, cseréltek Max Paciorettyért, valamint meghosszabbították William Karlsson szerződését, így James Neal és David Perron elvesztése sem fog annyira fájni. Roppant érdekes lesz a csapat szereplése, az elképesztő debütáló év után hatalmasak az elvárások a csapattal szemben. Ráadásul a legjobb védőjük, Nate Schmidt 20 meccses eltiltással kezdi a szezont, ezt át kell vészelnie a Vegasnak.

A 2016-os döntő vesztese, a San José Sharks még egyszer megpróbálja ezzel a kerettel elhódítani a kupát. Az eddig sem gyenge védelembe megszerezték napjaink egyik legjobb hátvédjét, Erik Karlssont, akiért alig áldoztak be valamit, így a kaliforniai csapattal is számolni kell az esélyesek között. Evander Kane-nel is szerződést hosszabbítottak, a klub egyértelműen all-in módba kapcsolt.

Még szokni kell a látványt: Erik Karlsson a San José mezében Forrás: AFP/2018 Getty Images/Ethan Miller

Sötét ló lehet még a kiválóan erősítő St. Louis Blues, amely megszerezte Ryan O'Reillyt és Tyler Bozakot, David Perron pedig harmadjára is visszatért, így a csatársor jócskán megerősödött, a védelem pedig mindig is rendben volt. Tavaly az utolsó meccsen elszenvedett vereségnek köszönhetően maradtak le a rájátszásról a Coloradóval szemben, idén már nem csak a bejutás lehet a cél.

Akik inkább le se játszanák a szezont

Sok olyan csapat van, amely az elmúlt hónapok, évek sorozatos rossz döntései miatt megrekedtek egy szinten, és vannak azok, amelyek inkább behintenek sóval mindent, és kezdik elölről. Ottawában utóbbira szavaztak, és miután porig rombolták a csapatot, úgy vágnak neki a következő szezon(ok)nak, hogy gyakorlatilag a túlélé a cél, valamint a minél jobb draftpozíció megszerzése (azaz minél hátrébb végezni a tabellán). A koncepció azonban hibás, ugyanis a Senators első körös választási joga (amivel jó eséllyel egy korszakos zsenit lehet majd húzni) a Colorado Avalanche-nél van, így az úgynevezett „tankolás” (vereségek begyűjtése a minél jobb drafthelyért) egy másik csapat malmára hajtja majd a vizet.

A Detroit Red Wings és a Montreal Canadiens számára is csak kínszenvedést jelenthet az előttünk álló idény, de nekik legalább megvannak a saját draftjogaik. Előbbit talán csak egy egészséges Henrik Zetterberg menthette volna meg az utolsó három hely egyikétől, de a svéd klasszis krónikus hátfájdalmai miatt bejelentette a visszavonulását.

Akikre érdemes figyelni

Buffalóban már évekkel ezelőtt az újjáépítés útjára léptek, ennek köszönhetően megannyi tehetséges fiatalt sikerült felhalmozni. Idén, ha minden igaz, egyszerre láthatjuk Jack Eichelt, Casey Mittelstadtot és a 2018-as draftelsőt, Rasmus Dahlint. Az ő szárnybontogatásukat mindenképp ajánlott figyelemmel követni.

Rasmus Dahlin lehet a következő évek meghatározó védője Forrás: AFP/2018 Getty Images/Ron Jenkins

A Chicago szezonja is izgalmas lehet, csak éppen ellentétes előjellel. Az évtized sikercsapata tavaly megindult a lejtőn, így igazából nem is lehet tudni, mi várható tőlük ebben a szezonban. Az Edmonton Oilers hasonló helyzetben van, 2017-ben remekül szerepelt a fiatal csapat, majd jött a tavalyi idény, ami katasztrofálisan ért véget.

Connor McDavid, a világ jelenlegi talán legjobb játékosa annyira egyedül van, hogy akár meg is szakadhat, a csapat szekere nem halad semerre.

Legalább nyolc csapat pályázhat a Stanley-kupára, de nem csak miattuk érdemes nézni az NHL 101. idényét. Megannyi fiatal titán robbanhat be idén, sok csapat pedig az építkezés szempontjából vízválasztó szezonnak vág neki, néhány pedig az utolsókat rúgja. Egy biztos: a szenzációs gólok, földöntúli védések, csontropogtató ütközések most sem maradnak majd el.