Vágólapra másolva!
A címvédő Golden State Warriors és a Houston Rockets is bejutott az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoport-döntőjébe.

A Houston Chris Paul fantasztikus estéjével és 41 pontjával, a Golden State pedig nagyszerű harmadik negyeddel hozta a negyedik győzelmét a Jazz, illetve a Pelicans ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában.

Chris Paul élete meccsét játszotta Forrás: AFP/2018 Getty Images/Bob Levey

A Warriors sorozatban negyedszer jutott be a főcsoport-döntőbe, 2015-ben és tavaly a bajnoki trófeát is megszerezte. A rájátszások során ebben az időszakban kétszer találkozott a Houstonnal, amelyet 2015 tavaszán szintén a főcsoport döntőjében, míg egy évvel később már az első körben búcsúztatott.

Bár James Harden (18 pont, 7/22 mezőnyből, 4 gólpassz) csak árnyéka volt önmagának, azért így is ilyen kosarakra képes.

A Golden State kezdőcsapatából négyen oroszlánrészt vállaltak a New Orleans Pelicans elleni győzelemből:

Stephen Curry 28, Kevin Durant 24, Klay Thompson 23, míg Draymond Green 19 pontot szerzett.

A záró negyedet a vendégek 11 ponttal nyerték meg, de a harmadik felvonás közepén már 26 pontos előnyben is lévő házigazdák győzelmét így sem fenyegette veszély. A Pelicans az utóbbi 31 mérkőzéséből immár 28-at veszített el a Warriorsszal szemben. Utóbbi csapat sorozatban a 15. hazai playoff-mérkőzését nyerte meg, amellyel beállította a Chicago Bulls 1990-ben és 1991-ben elért ligarekordját.

Mindkét csapat otthoni győzelmével 4-1-re nyerte párharcát az elődöntőben.

Eredmény:
főcsoport-elődöntő, Nyugat:
Houston Rockets-Utah Jazz 112-102
A Rockets legjobb dobói: Paul 41/24, Tucker 19/15, Harden 18/3
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 24/6, Burks 22/9, O'Neale 17/3
A Houston 4-1-re nyerte a párharcot.

Golden State Warriors-New Orleans Pelicans 113-104
A Warriors legjobb dobói: Curry 28/9, Durant 24/3, Thompson 23/6
A Pelicans legjobb dobói: Davis 34/3, Holiday 27/6, Mirotic 12/9
A Golden State 4-1-re nyerte a párharcot.