Vágólapra másolva!
Nem a Kansas City-Denver mérkőzés volt a legizgalmasabb történés az NFL-ben helyi idő szerint hétfő este. Ma délután van ugyanis a cserehatáridő, ezután a csapatok már nem bonyolíthatnak le egymás között cseréket, vagy bármilyen tranzakciót a szezon hátralévő részében. Ilyenkor beindulnak az események, két fontos üzlet is történt. Valamint úgy néz ki, végre pont kerül az Ezekiel Elliott-ügy végére is.

Kezdjük is rögtön a Dallas sztárjával. Éjjel meghozta döntését a független bíróság, igaz, nem arról, hogy Elliott bűnös-e. Mint ismert, a futójátékost azzal vádolta meg ex-barátnője, hogy megverte, az NFL pedig ezután hat meccsre eltiltotta, igaz, a bizonyítékok finoman szólva is ingatagok voltak. "Zeke" és jogi stábja nem azért fordultak bírósághoz, hogy ejtsék a vádakat (ez már korábban megtörtént, viszont a Liga elítélte a sztárt), hanem azért, mert

véleményük szerint az NFL eljárása szabálytalan volt és rengeteg tényezőt hagyott figyelmen kívül.

Amíg tartott a procedúra, addig természetesen hatályon kívül helyezték Elliott eltiltását, így játszhatott a Cowboys első hét meccsén, és nem is volt rossz: jelenleg a harmadik legtöbb futott yarddal, a második legjobb yard/meccs átlaggal és holtversenyben a legtöbb futott touchdownnal áll, az elmúlt három mérkőzésen pedig ellenállhatatlan volt, összesen 413 yardnyit szaladt, egyértelműen a Dallas támadóegységének vezérévé lépett elő.

Minden bizonnyal Elliott megkezdi az eltiltását a következő fordulóban Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ronald Martinez

Azonban most úgy néz ki, a következő hat találkozót ki kell hagynia, ebbe beleesik egy Kansas és egy Philadelphia elleni is. Utóbbi vezeti az NFL-t, ráadásul egy csoportban van a Dallasszal, az ilyen összecsapások a legfontosabbak a végelszámolásnál. A játékosnak 24 órája van fellebbezni, ezzel késletethetné az eltiltást, viszont ez nem lenne okos döntés abból a szempontból, hogy ha a Cowboys bejut a rájátszásba, akkor a legfontosabb meccseken lenne kénytelen nélkülöznie az egyik legjobb játékosát.

Evezzünk békésebb vizekre. A cserehatáridő előtt több csapat is aktivizálta magát, így tett a San Francisco 49ers is. A kaliforniai csapat régóta küzd irányítóhiánnyal és világosan látszik, hogy nem a mostanában lehetőséget kapó CJ Beathard lesz a megoldás. John Lynch szakmai igazgató gondolt egyet, és

egy 2018-as második körös draftjogért elhozta New Englandből Jimmy Garoppolót.

A fiatal irányítóról közismert a tehetsége, tavaly Tom Brady eltiltása alatt kapott az egész NFL ebből egy kis ízelítőt, de mégsérült nem sokkal később. Brady ezzel egyedüli QB-ként maradt a Patriots keretében, ahova alighanem az a Brian Hoyer érkezik cserének, akit pont a Frisco tett ki a keretéből a tranzakció miatt.

Jimmy Garoppolo (balra) kiléphet Tom Brady (jobbra) árnyékából, de nem a New England, ha nem a San Francisco színeiben Forrás: AFP/2017 Getty Images/Adam Glanzman

Egy másik üzlet is megszületett az éjszaka folyamán: a Houston Texans Seattle-be cserélte Duane Brownt. A támadófalemberrel elmérgesedett a csapat viszonya, aki a Seahawks-nál óriási hiányposztra érkezik. Érdekesség, hogy a két csapat vasárnap este az év eddigi legjobb meccsét játszotta, minden bizonnyal közben, vagy közvetlenül utána köttetett meg a csere. Helyette a sokat mellőzött cornerback, Jeremy Lane költözik Houstonba egy 2018-as ötödik és egy 2019-es második körös draftjoggal együtt. Ezzel a Seattle megszilárdította a támadófalát, Russell Wilson pedig esetleg anélkül is passzolhat, hogy össze-vissza verjék közben. A Seahawks hivatalosan is "all-in" üzemmódba lépett, céljuk egyértelműen a Super Bowl.

Duane Brown tíz év után hagyja el a Houston Texanst, mivel korábban nem sikerült megegyezni a játékos fizetéséről Forrás: AFP/2016 Getty Images/Tim Warner

Az Eagles ugyan még egy épülő stádiumban lévő csapat, de a jó szezonrajt rávilágított arra, hogy akár már idén is esélyük lehet a Super Bowlba kerülni. A futójáték azonban kiegyensúlyozatlan volt, ezt pedig Howie Roseman szakmai igazgató úgy orvosolta, hogy cserélt a Miami Dolphinsszal. Jay Ayaji érkezik ez Eagles-höz, cserébe egy negyedik körös draftjogért. A fiatal futó tavaly 1272 yardot és 8 touchdownt szerzett, idén egyelőre TD nélkül áll. Ha visszanyeri a formáját, nagyot nyerhet vele a Philly.