Vágólapra másolva!
A Los Angeles Lakers által draftolt Lonzo Ball lehet, hogy egyszer még a liga sztárja lesz, a nevében intézkedő apja viszont már most az NBA az egyik legutáltabb figurája. Ezúttal Shaquille O'Nealt találta meg, de a nagy emberrel bizony rossz lóra tett.

Az idei NBA draft legnagyobb sztárja az UCLA első évese, Lonzo Ball volt, aki annyiszor elmondta, hogy ő lesz Kobe Bryant utóda a Los Angeles Lakersben, míg az első körben rögtön másodikként el is vitte a csapat. A hátvéd-irányítóval egyébként biztosan nem csinálnak rossz vásárt, a fiatalember már két előszezonbeli tripla-duplával bizonyította tehetségét, csak egy baj van vele - a családja.

Ha a fater cipőjében játszik, vége Lonzo Ball tudományának

Lonzo Ball körül hatalmas a felhajtás az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) berkeiben. Pedig a fiú még egyetlen alapszakasz-meccsen sem lépett pályára, 19 éves, mégis mindenki róla beszél. Ennek két oka van: az egyik, hogy nagyon tehetséges, a másik pedig az édesapja. Lonzo Ball nevét még középiskolás játékosként ismerték meg a kosárlabda szerelmesei.

A család - az egyaránt volt kosárlabdázó apa, LaVar és az anya, Tina Ball - nem restelli kihasználni Lonzo tehetségét, az általuk gründolt Big Baller Brand nevű sportszermárka felfuttatására, és

minden létező alkalmat megragadnak, hogy szerepeljenek a médiában,

lehetőleg az arany BBB feliratú spakájukban. Ha pedig nincs alkalom, akkor teremtenek ők.

Jóba köt bele

LaVar Bell most például Shaquille O'Nealt találta meg. A szerénységérő közismert, a kihívásokat nagy ívben elkerülő ötszörös NBA-bajnok, a Hírességek Csarnokába beválasztott legendás center persze, hogy felvette a kesztyűt - a mondat első felében, természetesen, csak tréfáltunk - és olyan választ adott, hogy talán még LaVart is sikerült lelomboznia.

Idősebb Bell ugyanis azt találta mondani, hogy ő, és kisebb fia, LaMelo bizony elvernék Shaqet és annak fiát, Shareefet - aki előtt a szakértők szerint igencsak szép jövő áll a kosárlabdapályán - egy kettő a kettő elleni játékban.

Shaq válasza nem késett sokat. A jelenleg szakértőként és önkéntes rendőrként dolgozó egykori center presszószőke parókában karaokézik egy popdalra, amihez egy üzenetet is mellékelt.

"Ha LaVar Ball legyőz, örökre a fejemre ragasztom ezt a parókát. Egyetlen BIG BALLER BRAND létezik, ez pedig a SHAQ BRAND. Ébredj föl, tesó. Több büntetőt dobtam be, mint amennyi pontot te átlagoltál, Mr. 2,2 pont/meccs."

Nem elég, hogy éget az irónia a sorokból, de még igaza is van a nagy embernek: a karrierjét nem a tankönyvekbe illő büntetőivel megalapozó Shaq ugyanis meccsenként átlagosan 4,9 büntetőt vágott be.