Ha nincs a holtszezon, teljes unalomba fullad az egész NBA

NBA Draft 2017 New York United States Brooklyn Barclays Center Draft 2017
NEW YORK, USA - JUNE 22: A view of Barclays Center during NBA Draft 2017 in Brooklyn borough of New York, United States on June 22, 2017. Mohammed Elshamy / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
Még három hét sem telt el azóta, hogy a Golden State Warriors minden idők legdominánsabb rájátszását produkálva megszerezte az NBA bajnoki címet. Kevin Durant elképesztő döntőjét MVP-címmel honorálták, miközben a legtöbb szimpatizáns fellélegezhetett: végre vége ennek az unalmas rájátszásnak, jöjjön a holtszezon! A draft, a cserék, a szabadügynökpiac nyitása várt ránk június közepétől, és csak reménykedhettünk benne, hogy ez legalább izgalmas lesz. Nos, nem csalódtunk, az elmúlt két hétben annyi minden történt, hogy itt az ideje mindezt összefoglalni.

A 2016-17-es szezon egy átlagos NBA-nézőnek nagy csalódás volt: Kevin Durant tavalyi átigazolása után csak az volt a kérdés, hogy a zsinórban harmadik Warriors-Cavaliers döntőben van-e esélye a címvédőnek. Megtudtuk, nem volt, hiába játszott a Clevelandben LeBron James emberfeletti módon.

Így ünnepelte a Golden State Warriors a 2017-es bajnoki címet Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ronald Martinez

Az alapszakasz hozott némi izgalmat, élményszámba ment a Westbrook kontra Harden MVP-harc, az utolsó rájátszáshelyekért zajló küzdelem, Giannis Antetokounmpo szintlépése, és még lehetne sorolni. Aztán jött a playoff, és az egész unalomba csapott át, egy-két kivételtől eltekintve tükörsima párharcokat láthattunk. Majd következett a döntő, a Golden State-Cleveland trilógia 3. része, James a Warriors ellen, Durant a világ ellen. Unalomig folyatták a csapból a különböző jelzőket, és valóban elképesztő várakozás előzte meg a csatát. Amiből aztán jutott nekünk öt meccs és egy szinte fájdalmasan egyértelmű végeredmény:

van a Golden State Warriors, amelynek a hátát fogja nézni az egész NBA a következő években, aztán jön a Cavaliers - ők vagy megpróbálnak még erősíteni a holtszezonban, vagy felrobbantják a magot; majd a többi 28 klub, minimális eséllyel arra, hogy az említett két együttest legyőzzék egy 4 győzelemig tartó párharcban.

Ezt persze a csapatvezetők is tudják, akik előtt jelenleg két út áll: szerezzünk még 1-2 sztárt, aztán kapjuk el a Warriors-t/Cavaliers-t, vagy várjunk 3-4 évet, amíg a Golden State/LeBron James elkezd öregedni, és akkor vegyük át a hatalmat.

Elindult a játékoskeringő

A játékosok szempontjából is érdekes megvizsgálni a jelenlegi helyzetet. Mit érezhet Chris Paul, aki hatalmas reményekkel érkezett 2012-ben Los Angeles-be, majd aztán egyszer sem sikerült túlélnie a rájátszás második körét, miközben ő korunk legkomplettebb irányítója? Vagy Paul George, aki már többször bizonyította, hogy LeBron James méltó ellenfele lenne Keleten, ha lenne körülötte egy valamirevaló csapat? Vagy Jimmy Butler, aki hasonlóan tehetséges, mint George, de már rég összerúgta a port az amúgy is borzasztó munkát végző chicagói vezetőséggel.

Paul George (balra) és Russell Westbrook (jobbra) a következő szezontól már együtt harcolhatnak a bajnoki címért Forrás: AFP/2016 Getty Images/Andy Lyons


De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a drafttal és az azt megelőző akciókkal. Az idei korosztály két kiemelkedő tehetsége Markelle Fultz és Lonzo Ball - legalábbis a szakértők szerint. Szinte be volt betonozva a helyük az első és a második helyen.

Azonban ezeket a választási jogokat a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers birtokolta.

A probléma csak az volt, hogy mindkét játékos irányító, viszont mind a Celtics-nek, mind a Lakers-nek megvolt már erre a posztra a franchise playere, Isaiah Thomas és D'Angelo Russell személyében. Utóbbi ráadásul szemtelenül fiatal, viszont ebből adódóan rendkívül éretlen és kiegyensúlyozatlan is. Mégis inkább az volt várható, hogy a Celtics lép valamit, ami meg is történt a draft előtt egy héttel. Danny Ainge szakmai igazgató Philadelphiába küldte az 1/1-es jogot az 1/3-ért és további jövőbeli jogokért. A 76ers ezzel nyíltan is letette voksát Markelle Fultz mellett, hiszen az újjáépülő csapatból már csak egy irányító hiányzott. Nem sokkal később Lonzo Ball második helye is biztossá vált, amikor a Lakers elcserélte az említett Russellt és Tyimofej Mozgovot Brook Lopezért és a 27. választási jogért.

Két éve még a Los Angeles draftolta, a következő idényt már mégis Brooklynban kezdi D'Angelo Russell (jobbra) Forrás: AFP/2015 Getty Images/Elsa

A draft előtti játékosmozgás azonban itt még nem ért véget. Dwight Howardból egy szezon után elege lett az Atlantának és nagyon olcsón, Miles Plumlee-ért, Marco Bellinelliért, valamint egy draftpick-cseréért a Charlotte Hornets-hez küldte.

A centernek ez már hét éven belül az ötödik csapata lesz, de most először cserélték el úgy, hogy nem ő kérte, hanem gyakorlatilag ajtót mutattak neki.

Érdekesség, hogy Howard a csere létrejöttekor Twitteren tartott kérdezz-feleleket a követőivel, ekkor robbant a bomba, és fel is függesztette ezt a játékot.

Viszonylag nyugodalmas volt a draft éjszakája

Következett a draft éjszakája, ami a várakozásoknak megfelelően alakult, már ami a játékosok húzását illeti. A Philly valóban Fultz-ot választotta, ahogy a Lakers is megkapta Lonzo Ballt (és az egész családját), a Celtics Jayson Tatum mellett tette le a voksát, a Phoenix Suns Josh Jacksont vitte el 4. helyen, De'Aron Fox pedig a Sacramento Kingshez került.

Jimmy Butler többé már nem viseli a Chicago Bulls mezét Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Bilgin S. Sasmaz

De hogy ne legyen teljesen eseménytelen ez az éjszaka sem, arról a Chicago Bulls és a Minnesota Timberwolves gondoskodott.

A két csapat ugyanis megegyezett Jimmy Butler elcseréléséről, így Butler ismét egykori edzője, Tom Thibodeau kezei alatt játszhat.

Butler egy ideje már elvágyódott Chicagóból, nagyon sok csapat szerette volna megszerezni, és végül a Wolves lett surranópályán a befutó. Itt egyértelműen ő lehet majd a vezére egy nagyon sokra hivatott, fiatal, de rutintalan csapatnak. Érdemes lesz rájuk odafigyelni a következő szezonban.

Chicagóban végre építkezni kezdenek

A Bulls bevállalta az újjáépítést, Butlerért megszerezték a kétszeres zsákolóbajnok, még mindig szemtelenül fiatal, ám térdszalagszakadás után lábadozó Zach LaVine-t, a tavalyi 1/5-ös, de újoncként semmit nem mutató Kris Dunnt és az idei 1/7-es választási joggal a vajkezű finn magasembert, Lauri Markkanent.

Markelle Fultz kelt el elsőként az NBA drafton

Bejött a papírforma, meglepetés nélkül ért véget a hajnali játékosbörze.

Az élet a draft után sem állt meg. Pletyka pletykát követett, de néhány napig nem történt igazi tranzakció. Ezek helyét átvette a Liga történetében először megrendezett díjkiosztógála,

ahol Russell Westbrook végül bezsebelte az év legjobb játékosának járó MVP-trófeát,

miután megkapta a karmesteri pálcát Oklahoma City-ben Kevin Durant távozása után. Az év újonca a Milwaukee hátvédje, Malcolm Brogdon lett. Az év védője a bajnoktól Draymond Green, a legtöbbet fejlődő játékos a papírforma szerint szintén a Bucks-ból a görög Giannis Antetokounmpo. A Rockets-ből Eric Gordon zsebelte be a legjobb 6. embernek járó trófeát, valamint a Houston mesterét, Mike D'Antonit választották meg az év edzőjének.

Stephen Curry minden idők legjobban fizetett amerikai sportolója

Kihirdették az év legjobb ötöseit is, ami az új kollektív szerződés (CBA) miatt az idei évtől kiemelt fontossággal bír.

A CBA ugyanis kimondja, hogy ha egy játékosnak lejár a szerződése és korlátozás nélküli szabadügynök lesz, akkor ahhoz a csapathoz, ahol korábban is játszott, maximum 5 évre írhat alá, ráadásul több pénzért, mintha egy másik csapathoz igazolna, ahol csak 4 évre szignózhatna. Valamint, ha az adott játékos bekerül korábban valamelyik legjobb ötösbe, akkor jogosult lesz az úgynevezett „szupermax" szerződésre is.

Stephen Curry ennek köszönhetően írta alá az új szerződését, amely minden idők legjobban fizetett amerikai sportolójává tette, a következő 5 évben mintegy 207 (!) millió dollárt fog keresni. Ehhez még hozzájönnek majd az egyéb reklám- és szponzori bevételei is.

Steph Curry évenkénti 40 millió dolláros fizetése lesz a legmagasabb az amerikai sportok történetében Forrás: AFP

Paul George és Gordon Hayward azonban nem kerültek be egyik All-NBA csapatba sem, így klubjaik, az Indiana Pacers és a Utah Jazz nem tudnak nekik szupermaxot ajánlani.

Ráadásul George már év közben is kijelentette, hogy szíve szerint a Los Angeles Lakers-ben játszana, és el is fog igazolni, hacsak Larry Bird nem épít köré bajnokesélyes csapatot.

Egy elsőkörös 0-4 után Bird inkább lemondott, a székét megöröklő Kevin Pritchard pedig azzal szembesült, hogy legjobb játékosuk minden bizonnyal távozik, a kérdés csak az volt, hogy ingyen, vagy kapnak-e érte ellenértéket. A kérők sorban álltak, még úgy is, hogy tudták, George jövő nyáron a Lakershez fog igazolni. Végül az Oklahomával ütötték nyélbe az üzletet, azaz George költözhet Westbrook mellé, cserébe Domantas Sabonis és Victor Oladipo megy Indianapolisba. A két játékos ott élheti át a Pacers újjáépülését.

Gordon Hayward a Players' Tribune oldalon hozta nyilvánosságra döntését Forrás: AFP/2016 Getty Images/Streeter Lecka

Gordon Hayward hosszas hezitálás után úgy döntött, elhagyja a Utah Jazzt a Boston Celtics kedvéért. Így ismét összeállhat Brad Stevens vezetőedzővel, aki már a Butler egyetemen is gardírozta Haywardot. Chris Paul szerződése is lejár a nyáron, így bárhova igazolhatott volna. Ő azonban nem szerette volna cserben hagyni csapatát, a Los Angeles Clippers-t (ahol Blake Griffin egyébként hosszabbított), így arról tájékoztatta őket, hogy a Houston Rockets-hez fog igazolni, de mindezt nem nyilvánosan tette. Ezért a Clippers el tudta őt cserélni a texasiakhoz, Lou Williams-ért, Sam Dekkerért, Montrezl Harrellért, Patrick Beverley-ért, néhány töltelékjátékosért és egy 2018-as védett elsőkörös draftjogért.

Soknak tűnhet ez, de valójában nem az.

Daryl Morey, a Rockets szakmai igazgatója mindent feltett egy lapra, hogy felvegyék a versenyt a Golden State-tel (leigazolták továbbá PJ Tuckert is). Ricky Rubio is csapatot váltott, a Minnesota egy jobban dobó irányítót szeretett volna, így elcserélték a spanyol játékmestert Utah-ba egy 2018-as pickért. Helyére pedig le is igazolták Jeff Teague-et.

Ricky Rubio ideje lejárt Minnesotában Forrás: AFP/2016 Getty Images/Matthew Stockman

New Yorkban is zajlik az élet, az egész szezon arról szólt, hogy Phil Jackson próbálta minden egyes megnyilvánulásával alulmúlni az előzőt. Tönkretette Carmelo Anthony-t, kikezdte Kristaps Porzingis-t, erőltette a teljesen diszfunkcionálisan működő Triangle offense-t (úgy, hogy nem ő az edző), a szezon előtti hurráoptimizmus pedig hetek alatt köddé vált - ezt váltotta fel a káosz.

A „Zen Mester” (ez Phil Jackson beceneve) elképesztően nagy károkat okozott.

Végül James Dolan tulajdonosnál betelt a pohár (két héttel azután, hogy közösen meghosszabbították az együttműködésüket), és elküldte Jacksont. Így már talán Anthony is fellélegezhet, kérdés, helyrehozható-e még az a kapcsolat.

A New York Knicks és Phil Jackson útjai elválnak Forrás: AFP/Bryan R. Smith

A Chicago a Butler-csere után kivágta azt a Rajon Rondót, aki ugyan felemás szezont produkált, de a playoff-kiesés nagyban köszönhető annak, hogy nem tudta vállalni a játékot. A Sacramento Kings is próbált erősíteni, Darren Collison elvesztésére George Hill szerződtetésével reagáltak (ami mindenképp előrelépés), valamint a veterán Zach Randolph-ot is meggyőzték arról, hogy jó lesz neki California fővárosában.

Egypólusú lesz az NBA mezőnye

A jelenlegi állás szerint úgy néz most ki az NBA mezőnye, ahogyan nagyjából 10 évvel ezelőtt. Nyugaton óriási harc folyik majd a rájátszásba kerülésért, lehet, hogy minimum 50 győzelem is kellhet a 8. helyhez, miközben Keleten a negatív mérleg is bővel elég lehet ehhez. George és Butler mellett Paul Millsap is Nyugatra költözött a Denver Nuggets-hez, miközben Haywardon kívül semmilyen nagy név nem vándorolt ellenkező irányba (és azért ő sem egy Butler-, vagy George-kaliber).

Magyarán LeBron James jövőre is békésen elgyalogolhat a döntőig mindenféle megerőltetés nélkül Keleten, mert sem a Boston, sem a Toronto, sem a Washington nem erősített sokat, tavaly pedig láthattuk, hogy ezekkel a játékoskeretekkel mire mentek.

Nyugaton viszont lehetetlen szinte megtippelni a második helytől lefelé az alapszakasz-sorrendet: a Warriors-ról nagyon nehéz elképzelni, hogy bárki megfogná őket, ráadásul Kevin Durant diszkontáron hosszabbított náluk, mintegy 10 millió dollárt hagyott az asztalon. Utánuk jöhet a tumultus, könnyen elképzelhető, hogy a tizedik helyezett nyugati csapatnak jobb mérlege lesz, mint a keleti harmadiknak. Korábban már felmerült egy ötlet, miszerint nem a két konferencia első 8 helyezettje jutna rájátszásba, hanem a legjobb 16 csapat, de hamar elvetették. Talán át kellene gondolni még egyszer.

Hanga Ádám és az NBA

Hanga Ádám a 2016-17-es szezonban bekerült az európai kosárlabda szűk elitjébe. Miután megválasztották az Euroliga legjobb védőjátékosának, és a spanyol bajnokság álomötösébe is bekerült, joggal reménykedhet abban, hogy elkezdődik tengerentúli karrierje. Hanga játékjogát a 2011-es újoncbörze 59. helyén foglalta le a San Antonio Spurs csapata, azaz a játékjoga még mindig a texasiaknál van és a Baskoniával is lejárt a szerződése, elvileg készülhet Amerikába. Ebben közrejátszhat az, ha Manu Ginobili visszavonul. Az argentin legenda idén lett 40 éves, és a szerződése is lejárt. Ha Ginobli befejezi, Hanga előtt megnyílhat az NBA-be vezető út. Amíg viszont Ginobli nem dönt, addig csak a várakozás marad Hanga számára.