Vágólapra másolva!
Leigazolta Alekszander Radulovot az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Dallas Stars csapata. Az orosz szélső több, mint 30 millió dollárt fog keresni.

Radulov ezzel szép születésnapi ajándékot kapott, hiszen két nap múlva lesz 31 éves, ráadásul 31,25 millió dollár üti a markát a következő hat évben.

A Stars elég nagy kockázatot vállalt, hiszen Radulov 37 éves lesz a szerződés lejártakor, ráadásul jégkorongberkekben kétes hírnevet szerzett munkamoráljával, illetve leginkább annak hiányával. Tehetségéhez nem fér kérdés, hazája bajnokságának, a KHL történetének egyik legjobb játékosa volt. 2008-ban, a KHL indulásakor hagyta ott az NHL-t és akkori csapatát, a Nashville Predators-t, majd 2012-ben visszatért az alapszakasz végére és a rájátszásra (ahol egyébként saját csapata tiltotta el egy meccsről, mert kirúgott a hámból).

Radulov (jobbra) itt még a Dallas ellen. Szerencséjére a másik 47-es mez azóta felszabadult. Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ronald Martinez

Ezután ismét visszatért Oroszországba, és ott is játszott egészen 2016-ig, amikor újra megpróbálkozott NHL-es karrierjének feltámasztásával. Nem is játszott rosszul, a Montreal Canadiens tagjaként az alapszakaszban 76 meccsen 54 pontot szerzett, majd a playoffban hat mérkőzésen hetet. A kiváló szezon után érezte, hogy szép summára számíthat a csapatoktól, és végül a Dallas Stars döntött úgy, hogy szerződteti. Egy Benn - Seguin - Radulov sor mindenesetre nagyon izgalmasnak tűnik - legalábbis papíron.