Vágólapra másolva!
Bár a Golden State Warriors zsinórban harmadik döntőjére készül (ezúttal is a Cleveland Cavaliers ellen), a csapat egyik kulcsjátékosának ujján még sohasem volt bajnoki gyűrű. Kevin Durant ezért igazolt ide, most egy párharcra van álma megvalósításától.

Kevin Durant legutóbb 2012-ben jutott ennyire közel minden kosárlabdázó legnagyobb álmához, amikor még az Oklahoma City Thunder élén csapatával bemasírozott a döntőbe. Akkor a Miami Heat megállította őt, midőn egy ötmérkőzéses párharc után megnyerte második bajnoki címét. A sors fintora, hogy akkor a Heat élén ugyanaz a LeBron James állt, aki ezúttal a Cavaliers vezéreként szeretné megismételni a tavalyi szezon végét, és zsinórban hetedik döntőjében negyedik aranygyűrűjét kaparintaná meg.

Hatalmas port kavart az idény előtti uborkaszezonban, amikor a lejárt szerződésű szabadügynök Durant nem tért vissza a Thunderhez, hanem a csapatát a 2016-os rájátszás konferenciadöntőjében kiejtő Warriorshoz igazolt – ahhoz a Warriorshoz, amely a tavalyi alapszakaszban a Chicago Bulls megdönthetetlennek hitt rekordjára fittyet hányva 73 győzelemmel zárt, ám később a nagydöntőt 3-1-es vezetésről sem tudta megnyerni.

Kevin Durant a volt csapata ellen Forrás: AFP/2017 Getty Images/Thearon W. Henderson

Sokan néztek rossz szemmel arra, hogy az egész szezonban emberfeletti teljesítményt nyújtó, rekordot rekordra halmozó, egyesek szerint a liga történetének legerősebb alakulatát felvonultató Warriors egy újabb top10-es (top5-ös?) játékossal erősített, mondván, egy ilyen szintű csapat, amely hosszú évek alatt akár dinasztiává is alakulhat Kaliforniában, rosszat tesz az NBA kompetitív mivoltának. A sérelmezők persze elsősorban nem a Warriors general managerére vagy a zsinórban két döntőbe jutó játékosaira haragudtak –

a tüske a szemben inkább az a Kevin Durant volt, aki bár nyolcszoros All-Star, olimpiai- és világbajnok, MVP (2014) az NBA-ben, ám az év utolsó mérkőzését sohasem az ő csapat nyerte meg.

Egy 3-1-ről elvesztett konferenciadöntő után jogosan kérdőjelezték meg, Durant miért nem próbál szerencsét még egyszer nyugaton jelenlegi alakulatával és miért csatlakozik a fő ellenséghez.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a draftról egykoron nagyszerűen épülgető Thunder nem bírta megtartani a folyamatosan elöl választott játékosait, és szép lassan az egész csapatot (Green, Harden, Jackson, Ibaka) elcserélték mellőle és az idei MVP-várományos Russell Westbrook mellől.

Durant joggal gondolhatta azt, hogy Oklahoma Cityben nem érkezik megfelelő segítség a szabadügynökpiacról (netán cserék útján), így újra és újra ugyanabba az akadályba ütközik.

A fizetési sapka megnövekedése és némi pénzügyi manőverezés (Barnes és Bogut elcserélése) lehetővé tette, hogy a Warriors még egy szupersztárt szerződtessen, Durant pedig meghozta élete legnehezebb döntését.

A nyugati konferencia megnyerése, illetve az első és második kör 4-0- s söprése után már tisztán látszik, a megtett pici hátralépés a részéről valóra válthatja álmait. Noha a liga legdominánsabb támadóegységében nem jutott neki annyi dobás, mint a Thundernél, ráadásul a neve sem szerepel a pontkirályi listán vagy az MVP-címre legesélyesebb játékosok között, a Warriorsnak már csak egy akadályt kell legyűrnie, hogy három idényen belül másodszor emelje magasba a legrangosabb kosárlabda-trófeát.

Ami pedig tavaly 3-1-es vezetésnél hiányzott a lezáráshoz, azt most Durant ezüsttálcán szállíthatja nekik.

A Sport1 pénteken hajnali 3-tól élőben sugározza a Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers nagydöntő első mérkőzését.