Vágólapra másolva!
A Cleveland Cavaliers a Boston Celtics vendégeként nyert az NBA keleti főcsoport-döntőjének első felvonásán az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A Cavaliers az első és a második negyedet is 11 ponttal nyerte meg, a nagyszünetet követően hátrányából csak kilenc pontot dolgozott le a Celtics.

A vendégeknél a LeBron James, Kevin Love páros 70 pontot szerzett: előbbi 38-ig, utóbbi 32-ig jutott.

LeBron James 38 pontig jutott a Celtics elleni főcsoport döntő első mérkőzésén. Forrás: AFP/2017 Getty Images/Elsa

A Cleveland ezzel továbbra is hibátlan a rájátszásban, a címvédő megszakítás nélkül a kilencedik győzelmét aratta.

A Cavaliers a 2015/16-os bajnokságban tíz győzelemmel rajtolt a playoffban, akkor meg is nyerte a sorozatot.

A nyugati főcsoport-döntőjében 2-0-ra vezető Golden State Warriors ugyancsak hibátlan a rájátszásban, amelyben már tízszer győzött.

NBA, Keleti főcsoport-döntő, 1. mérkőzés
Boston Celtics-Cleveland Cavaliers 104-117