Vágólapra másolva!
Az NBA legutóbbi játéknapján két olyan összecsapást is rendeztek, amelyen nem volt elég 48 perc ahhoz, hogy fény derüljön a győztes kilétére. A New York-i túlórát a Knicks bírta jobban a ligaelsők közé tartozó Utahhal szemben, a memphisi dupla ráadásban pedig a Grizzlies tartotta a földön a Seattle-t.

A Memphis hétmeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le a Seattle elleni sikerrel. A hazai csapatból elsősorban a 29 pontig jutó Mike Miller, és a 28-at gyűjtő Chucky Atkins villogott, de a sérüléséből nemrég felépült Pau Gasol is jó volt 15-re.

A kétszeri hosszabbításos meccs hőse egyébként a szezonbeli hatodik dupladupláját elérő Rashard Lewis lehetett volna, aki ezúttal 36 pontot és 14 lepattanót tett be a közösbe. Lewis zsinórban 48 sikeres büntetődobás után ezen a meccsen hibázott először, mégpedig 4,7 másodperccel az első hosszabbítás vége előtt. Mint később kiderült, ez sorsdöntő mozzanat volt, hiszen az ellentámadásból Atkins egy triplával kicsikarta a második hosszabbítást, ott pedig már nem volt esélye a vendégcsapatnak.

New Yorkban a szombati tömegverekedést követő büntetések miatt csak nyolc emberrel kiálló Knicks - amely a negyedik negyed utolsó nyolc percében mindössze két mezőnykosarat szerzett - Stephon Marburynek a dudaszó pillanatában elengedett dobásával diadalmaskodott.

Hasonló okokból eltiltott "öklözői", Carmelo Anthony és J. R. Smith nélkül fogadta a Denver a Washingtont, de a Nuggets cserejátékosaival is magabiztosan hozta a mérkőzést. A Wizards-vezér Gilbert Arenas vasárnapi 60 pontja után ezúttal csak 23-ig jutott.

A címvédő Miamiban ismét a 29 pontos Dwyane Wade volt a nyerőember: az előző finálé legjobbjává választott klasszis 1,3 másodperccel a vége előtt vágta be a győztes találatot. A kétszámjegyű előnyét elherdáló New Orleans az utolsó hat percben mindössze két pontot szerzett.

Eredmények:
Miami Heat - New Orleans Hornets 101-99
New York Knicks - Utah Jazz 97-96 - hosszabbítás után
New Jersey Nets - Golden State Warriors 105-97
Memphis Grizzlies - Seattle Supersonics 134-126 - kétszeri hosszabbítás után
Denver Nuggets - Washington Wizards 117-108
Sacramento Kings - Dallas Mavericks 91-109

[origo]/MTI