Vágólapra másolva!
Drámai csatában a Carolina Hurricanes nyert a vendég Edmonton Oilers ellen az  NHL Stanley-kupa-döntő sorozatának első mérkőzésén.

Stanley-kupa-döntő, 1. mérkőzés:
Carolina Hurricanes - Edmonton Oilers 5-4 (0-1, 1-2, 4-1)
gól: Brind'Amour (38., 60.), Whitney (42., 46.), William (50.), illetve Pisani (9.), Pronger (31.-büntető), Moreau (37.), Hemsky (54.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Carolina javára.

A Carolina története során most játszik másodjára döntőt, 2002-ben kikapott, míg az Edmonton 1984, 1985, 1987, 1988 és 1990 után hatodik sikerére készül.

Támadólag lépett fel az Oilers, és a 9. percben megszerezte a vezetést: Aaron Ward adta el a korongot, Spacek lőtt, Pisani pedig az újonc kapusról, Cam Wardról lecsorgó pakkot közelről a hálóba vágta (0-1). Az első szünet előtt főleg védekezésben javult fel a Hurricanes, ezt jelezte, hogy egy hosszú kettős emberhátrányban nem kapott gólt.

A második harmadban is sokkal jobb volt a kanadai alakulat. A játékrész derekán Pronger lőhetett büntetőt, mert Wallin, a hazaiak hátvédje szándékosan megfogta a pakkot a kapuja előtt. A vendégek sztárja nem hibázott (0-2). Ez volt az NHL-történetének első értékesített büntetője fináléban.

Aztán egy újabb korongszerzés után Moreau lövése A. Ward derekáról vágódott a carolinai ketrecbe (0-3). Ennél a találatnál Greene pályafutása első playoff-pontját szerezte. Nem adta fel a Hurricanes, és 54 másodperc múlva jött a szépítés: Brind'Amour kotorta a hálóba a kipattanót (1-3). A harmad utolsó másfél percében mindkét együttes előtt több ziccer adódott, ám egyik hálóőr sem kapitulált.

A záró játékrész elején két volt edmontoni révén faragott a hátrányból a Carolina: Weight átadását Whitney kapásból lőtte a rövid sarokba (2-3). Három és fél perc múlva Moreau kiállításakor pedig jött az egyenlítés: Whitney megint villant (3-3), míg Staal 21 pontos lett, és ezzel vezeti a playoff pontlistáját.

A lendület megmaradt, és emberhátrányban Williams Staios óriási hibáját kihasználva betalált (4-3). Érdekesség, hogy a két játékos az előző idényben azonos klubban, a svéd Luleában szerepelt. LaRose karrierje első playoff-pontját jegyezte. Sebességet váltott az Oilers, és majdnem egyenlített, de Horcoff közeli emelését C. Ward szenzációs visszavetődéssel kivédte. Aztán végül ez is sikerült: emberelőnyben: Hemsky higgadt csellel közelről volt eredményes (4-4).

Az Edmonton nem lehetett boldog, mert kapusa, Roloson megsérült, és élete első NHL-playoff meccsére állt be Conklin. A lámpalázas portás 32 másodperccel a vége előtt aztán kapitális hibát ejtett, ketrece mögött eladta a korongot, Brind'Amour pedig az üres kapuba csúsztatott (5-4). A csatárnak ez volt a 11. találata a playoff-ban, és ezzel ő számít a legeredményesebbnek.

És még nem volt vége! C. Ward az utolsó pillanatokban három emberfeletti védést mutatott be, bebiztosítva így a győzelmet. Az Edmonton először veszített a rájátszásban, amikor 20, illetve 40 percnyi játék után vezetett. A második mérkőzést magyar idő szerint csütörtök 2 órakor rendezik ugyancsak Raleighben.