Vágólapra másolva!
Egyöntetű a jégkorongedzők véleménye: az NHL év eleji szabálymódosításai jót tettek a sportágnak. A másfél éves szünet után újrainduló észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság alapszakasza a hétvégén a feléhez érkezett, mivel a 30 csapat 82-82 találkozót vív, a többség már elérte a 41 meccsszámot. A két főcsoport élén a Philadelphia Flyers, illetve a Detroit Red Wings áll.

Amikor elkezdődött az NHL-szezon, a szurkolók mellett a szakemberek is kíváncsian várták, milyen hatást eredményeznek az új szabályok. A másfél éves pauza miatt kiábrándult drukkerek visszacsábítása érdekében a liga ugyanis komoly változtatásokat léptetett életbe a minél több gól eléréséért. Ennek megfelelően a támadóharmad nagyobb, a kapusok felszerelése kisebb lett, megszűnt a kétvonalas les, a szigorúbb szabályok miatt több lett a kiállítás, azaz megnőtt az emberelőnyös helyzetek kihasználásnak szerepe.

Tény és való, az új regulákkal élvezetesebb, pörgősebb lett az amúgy sem lanyha játék, az agresszívabb stílus jobban érvényesült, s hátrányba kerültek azok az együttesek, amelyek főleg defenzív taktikájukkal, megbízható védelmükkel tűntek ki korábban. De elég gyorsan hozzászoktak a csapatok az új stílushoz.

"A szezon elején érződött inkább a változás, az új szabályok, és a játékosok másfél éves kihagyása miatt jóval több kiállítás és több támadás futott a pályán. De szép lassan visszaállt a játék arra az élvezetes, dinamikus síkra, amilyen volt korábban is, ennek ellenére roppant nehéz a védők dolga" - nyilatkozta az inkább védekező taktikát előnyben részesítő Panthers-edző, Jacques Martin.

A támadószellemű csapatoknak viszont aranyéletük lett. "A szezon során alkalmunk nyílt arra, hogy változtassunk a szisztémánkon, már háromféléképpen is játszott a csatársorunk, s tudjuk, mikor, melyiket kell bevetnünk a siker érdekében" - vélte Mike Babcock, a Detroit Red Wings szakvezetője.

Az NHL statisztikái között akadnak érdekes kalkulációk is. Az új szabályok így féltávnál úgy tűnik, beváltották valóban a hozzájuk fűzött reményeket. Amíg a legutóbbi szezonban (2003-2004) a legeredményesebb játékosnak járó Rocket Richard Trophyt három játékos, Ilja Kovalcsuk, Jarome Iginla és Rick Nash 41-41 góllal nyerte el, addig jelen állás szerint még heten vannak, akiknek összejöhet az 50 találatos évad.

Simon Gagne (Philadelphia), Daniel Alfredsson (Ottawa), Jaromir Jagr (New York Rangers), Dany Heatley (Ottawa), Eric Staal (Carolina), Alekszander Ovecskin (Washington) és Kovalcsuk (Atlanta) ugyanis eddig remekelt a szezon során, ha maradna ez a forma, akkor évek óta először jutna három vagy annál több játékos a félszáz gól közelébe - ez utoljára 2000-2001-ben történt meg. Sőt, a január 4-i állapot azt mutatta, hogy Gagne akár hatvan fölé is juthat, ezt éppen egy évtizede nem láthatta az NHL közönsége, akkor Jagr mellett Mario Lemieux nyitotta meg gólzsákját.

Ovecskin pedig a negyedik olyan újonccá válhat, aki első szezonjában ötven gól fölé megy, elődjei között olyan klasszisokat találunk, mint Teemu Selänne (76), Mike Bossy (53) vagy Joe Nieuwendyk (51).

Ami az emberelőnyös helyzetkihasználást illeti, az Atlanta Thrashers jó úton halad afelé, hogy megközelítse, beállítsa, esetleg megdöntse minden idők rekordját: 1988-89-ben a Pittsburgh 119 emberelőnyös gólt ütött.

a vasárnapi játéknap eredményei:
Washington Capitals - Florida Panthers 3-4 - szétlövéssel
Detroit Red Wings - Dallas Stars 3-6
Chicago Blackhawks - Nasville Predators 1-5
Phoenix Coyotes - Columbus Blue Jackets 2-5.