Vágólapra másolva!
A tavalyi bajnok Detroit a Seattle elleni sikerrel 26/4-re javította győzelmi mérlegét, ezzel csupán egy diadalra marad el az 1995-ös Chicago Bulls 27/3-as, rekordot jelentő idénykezdetétől az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A SuperSonics edzője, a második meccsén szereplő Bob Hill érdekes technikai hibát kapott a zárónegyedben, ugyanis a bírók szerint meglökte a Pistons hármasvonalon túlról célzó kiválóságát, Richard Hamiltont. A triplát végül megadták, a dühében kabátját is letépő trénert pedig figyelmeztették.

Los Angelesben Kobe Bryant nyerte meg a mesterlövészek dobópárbaját a philadelphiai Allen Iverson ellen. A Lakers háromszoros bajnok ásza 48 pontot - közte hét triplát - szórt riválisának 31-ével szemben, s ezzel átvette tőle a vezetést a legjobbak rangsorában. A 27 éves Bryant lett a legfiatalabb játékos az NBA történetében, aki átlépte a 15 ezer pontos határt.

Phoenixben a Suns idényrekordot jelentő 47 (!) pontot ért el a nyitónegyedben a Miami ellen, amelynek centersztárja, Shaquille O'Neal végül mindössze 8 pontig jutott.

Eredmények:
New York Knicks - Washington Wizards 113-92
Toronto Raptors - Houston Rockets 112-92
Boston Celtics - Atlanta Hawks 98-103
New Jersey Nets - Orlando Magic 113-106
New Orleans Hornets - Portland TrailBlazers 90-80
Detroit Pistons - Seattle SuperSonics 97-85
San Antonio Spurs - Minnesota Timberwolves 83-77
Memphis Grizzlies - Utah Jazz 87-65
Milwaukee Bucks - Chicago Bulls 91-105
Denver Nuggets - Dallas Mavericks 112-114 - hosszabbítás után
Sacramento Kings - Los Angeles Clippers 118-114
Los Angeles Lakers - Philadelphia 76ers 119-93
Phoenix Suns - Miami Heat 111-93